Tegnap kint jártam a monori piacon. Aki még nem látta, sokat veszített. Olyan háromhektárnyi a terület, egymás hegyén-hátán az árusok és a vevők, az égvilágon mindent lehet kapni, még bacilust is, ha rád tüsszentenek. Időnként nem árt kimenni a piacra, legyen az embernek rálátása a világra, a pénzügyi helyzetre, a társadalom hangulatára, meg hogy milyen az idei sült kolbász.
Az első árus, aki megszólított, viperát és sokkolót kínált, de jelezte, ha megrendelem, májusra beszerez vállról indítható rakétát is, nála nincsenek korlátok, határ a csillagos ég. Eredetileg egy ifjú récét venni indultam (a korábbit megette Júlia vizslám), de mire végeztem, már volt a szatyromban a récén kívül két postagalamb, egy tacskókölyök, valamint egy akkora afrikai kakas, mint a mesebeli griffmadár. Szereztem egy zsák árleszállított baromfitápot is. A szomszéddal voltam a vásárban, őrá is rásóztak egy kisebb libafarmot, még jó, hogy utánfutóval jött. További előny, hogy az asszonyával érkezett, aki hazafelé vezetett, tehát mi lenyelhettünk egy-egy sört és gyorsítót.
A hangulat jó a piacon, a magnókból Korda Gyuri- és Lagzi Lajcsi-számok ömlenek, a gyerekek vattacukrot esznek, mint a békeévekben. A csapszéknél politikát is lehet hallani, néhányan a frissen megválasztott Kókát éltették, mások Kolompár Orbánról mondtak nagy szavakat, amiből látszik, hogy nem a Tudományos Akadémián jártunk.
A nap eközben sütött. Akárcsak a kolbászos ember.
origo.hu
Brüsszel vs. Magyarország: már több mint 40 ezren követelik Magyar Péterék távozását
