Szakadékban az MSZP és Gyurcsány
Megdöbbentő, átgondolatlan és elképesztő – így értékelte egymástól függetlenül több szakember Molnár Lajos egészségügyi miniszter hétfőn éjszaka nyilvánosságra került ágyszámjavaslatát. Többen egyelőre el sem tudják képzelni, hogy az ajánlást miként
Megdöbbentő, átgondolatlan és elképesztő – így értékelte egymástól függetlenül több szakember Molnár Lajos egészségügyi miniszter hétfőn éjszaka nyilvánosságra került ágyszámjavaslatát. Többen egyelőre el sem tudják képzelni, hogy az ajánlást miként
Elölről kezdik ma Tasnádi Péter büntetőperét, mert az ügyet korábban tárgyaló bíró a Fővárosi Ítélőtáblán folytatja munkáját. A vádlott várhatóan megint nem tesz vallomást.
Magyarországi látogatásra hívja Szekeres Imre honvédelmi miniszter azt a brit ellenzéki képviselőt, aki felvetette hazánk NATO-tagságának felfüggesztését, mert szerinte keveset költünk védelmi kiadásokra. Liam Fox, a parlamenti ellenzék árnyékkormányának
Ismét egyeztetésre hívta mára az önkormányzatokat Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki a hátrányos helyzetű kistérségek fejlesztéséről tárgyalna helyi vezetőkkel és az érdekképviseletekkel, csakhogy szelektálva: a parlamenti egyeztetésre több önkormányzat
A móri bankrabláskor Kaiser Ede által használt pisztolyból származik az a néhány lőszerhüvely, amelyet a veszprémi postásgyilkos elleni eljárásban a Nemzeti Nyomozó Iroda még egy hónappal ezelőtt a Tatabánya és Tarján közötti erdőben talált. Ebből arra kö
Bekövetkezett az a fordulat a magyar piacon, amire az elemzők már lassan egy hete vártak. Sokat segített ebben a nemzetközi hangulat. A BUX 2,11 százalékkal értékelődött fel a vezető részvényeknek köszönhetően. A trendforduló jót tett a kis forgalmú papír
A fogyasztók fekete éve volt a 2006-os esztendő, hiszen sorozatosan kerültek elő olyan termékek, amelyek súlyosan károsítják családok százezreinek egészségét – mondta Koszorús László (Fidesz) parlamenti képviselő, hozzáfűzve, hogy a kormány az ígére
Helyben járás a körbetartozások kezelésében – így foglalható öszsze az utóbbi hónapok jogalkotási ténykedése, a sok száz milliárdos tartozások csökkentését célzó jogszabály ugyanis éppen abban a fázisban van, amelyben tavaly nyáron volt, a kezdet ke
A kormánypártokat is megosztották azok a kétharmados parlamenti többséget igénylő törvénymódosítási elképzelések, amelyeket a Magyar Honvédség elengedhetetlen átalakítására, korszerűsítésére hivatkozva kívánnak benyújtani az Országgyűlés tavaszi ülésszaká
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antikváriusok felettébb érdekes emberek, a tisztes megélhetés reménye mellett általában szerelemből végzik a dolgukat.
Felülmúlta önmagát a dunaújvárosi fesztivál.
Ráadásul agresszívan lépett fel az őt kérdező spanyol képviselővel szemben.
Nem akarjuk, hogy koporsóban hozzák haza gyermekeinket, Magyar Péterék ehhez asszisztálnak – hangsúlyozta Vitályos Eszter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.