Szabadság, szerelem, megaciki

Január első hetében, miközben az emberek sorba álltak a gázszolgáltatóknál gázórájukat átíratni, az okmányirodákban hivatalos lakcímüket bejelenteni – trehány egy népség lakik ebben az országban, ki gondolta volna, fakadt ki egy államtitkár! –, majd a gyógyszertárakban izzadtak és remegtek, megkapják-e utolsó levél fájdalomcsillapítójukat, a sorállók némelyikében gyötrő gondolat fogalmazódott meg: de hová tűnt Gyurcsány Ferenc? Napok, sőt hetek óta se hírét, se hamvát nem látták-hallották nevezett személynek, s ez sokaknak okozott csüggedést, másokban viszont hiú reményt keltett. Talán mégsem jön vissza – gondolták ez utóbbiak bízva a karácsonyi csodákban. A csüggedők és a reménykedők között is akadtak olyanok azonban, akiknek Gyurcsány nem mint országunk és pártunk vezére, hanem inkább mint világhálózati személy, netes naplóközíró hiányzott. Mert hát nem csak gázórával és Algopyrinnel él az ember… S hogyan is lehetne ép ésszel kibírni, hogy nem tudunk semmit Totó kutya sorsáról, anyám Katusról, Klárikáról, de a fröccsöntött estékben az igazi szociáldemokráciáról és az igazi konzervativizmusról egyszerre jelenéseket látó virtuális virtuózról sem.
Január második hete megkésett Jézuskaként azonban a csüggedőknek új reményt, a reménykedőknek viszont a régi csüggedést hozta: Gyurcsány Ferenc mégis hazatért szabadságáról, ahogy tavalyi utolsó naplóbejegyzésében ígérte. Azt, hogy a kapitány újra a hídon van, természetesen most sem holmi kormányszóvivői közleményből tudhattuk meg, hanem a jól bevált információs objektumból, a már említett amőbás Gyurcsány-blogból. Ettől sem lettünk azonban sokkal okosabbak: azt ugyan megtudhatjuk a naplóbejegyzésből, hogy Gyurcsány számára a 2006-os év az eddigi legbonyolultabb esztendő volt, de azt már maga a szerző sem tudja, hogy a kudarcokból és a megdöbbenésekből, a reményekből és az ígéretekből le tudja-e majdan vonni a kellő tanulságot, tud-e változtatni magatartásán, amely – ezek szerint – sürgős reformokra szorulna. Arról viszont egyetlen árva szót sem olvashatunk, hogy hol töltötte a szent család az elmúlt két hetet. Korábban ausztriai síelést ígért nekünk a blogoló, de nem tudhatjuk, mertek-e elég nagy hegyet álmodni maguknak, volt-e bátorságuk az itthoni mélységek után kellő magasságokba emelkedni, oda, ahová már nem ér el a globális melegség olvasztó lehelete, vagy csupán valami szomorú, kopár sziklán ábrándoztak a hó emlékéről, a vádlón az égre mutató csúcsok árnyékában. S mi lett közben Totóval? Beadták netán valami bentlakásos kutyanapközibe, vagy a kormánykutyaőrségre bízták? S hogy volt a gyerekekkel? Hisz nyilvánvaló, hogy az év első iskolai hetét mulasztani voltak kénytelenek. Írt-e az országfőnök az osztályfőnököknek, hogy kedves tanárnő, gyermekem családi okok miatt hiányzott, vagy pedig most Molnár reformminisztert fűzi, szerezne a pulyáknak némi hivatalos igazolást valami baráti orvostól, ha akad még olyan egyáltalán… Szóval, számtalan kérdésünk lenne most, hogy újra itthon tartózkodik szeretett vezérünk, de bulvárvágyaink egyelőre kielégítetlenek maradtak. Na, de több nap, mint kolbász ez évben is, hátha kiokosít még bennünket a nagy naplóíró, aki egyébként azt ígérte, nagy kedvvel és elszántsággal kezdi újra a munkát. Úgyhogy előre remeghetünk, mivel kedveskedik majd az ő népének a reformátor kedvű politikus. Mindenesetre az idén sem maradunk napló nélkül, ezt is folytatja Gyurcsány.
Addig is – talán éppen kár- vagy hiánypótlásként – beszüremkedett a szerelmi szál is a hazai politikai életbe a legjobb Gyurcsány-epigon, Kóka János jóvoltából. Az egyik kereskedelmi televízió beszélgetős műsorában (emlékszünk, ebben vallotta meg maga a nagyfőnök is szívhez szóló bátorsággal, hogyan győzte le a rákot, s hogy hogyan is volt Klárikával) a miniszter – e „figyelemre méltó politikus, dúsgazdag üzletember”, ahogyan a műsorvezető felkonferálta – bevallotta: „Azt hiszem, szerelmes vagyok.” Méghozzá nem akárkibe, egyik munkatársába, ismerte el szemérmesen. A hölgy – kinek finomsága és kedvessége, no meg intellektusa teljesen elbűvölte Kókát – igen tehetséges is lehet, hiszen 24 évesen már osztályvezetőségig kapaszkodott a nehéz hivatali ranglétrán. Persze ehhez semmi köze nem volt annak, hogy Kókának éppen ő tetszett meg, ezt csak a rossznyelvek beszélik. A hölgy tehetségét az is bizonyítja, hogy 2005-ben maga a miniszter – nem szerelmes férfiként, dehogy, hanem figyelmes főnökként, munkatársait, beosztottait megbecsülő munkahelyi vezetőként (most a mocsári békákat felejtsük is el!) – kitüntetésben részesítette kiváló munkájáért a nyilvánvalóan zseniális ifjú hölgyet. A miniszteri elismerés ugyanis – ezt kapta Kamilla – a minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó területen eredményes, példamutató tevékenységet végzett személy részére adományozható. A személyes érzelmek egyáltalán nem játszanak közre ebben, nem holmi középkori kényurak és udvaroncok világában élünk mi, dehogy.
A „béna” Kóka – maga vallott így önmagáról –, akinek egyetlen intésére gumigyárak nőnek ki a puszta földből, szeme villanása nyomán pedig vasúti szárnyvonalak süllyednek az emésztő semmibe, ezek után is csak félve lépett: jóval később merte szigorú szakmai alapokról az enyhítő szerelem alapjára helyezni kapcsolatukat. Nincs is ezzel semmi baj, hisz miért ne lehetne szerelmes egy miniszter, még ha éppen Kóka is az. De ebből a „lávsztoriból” valami irtózatos lóláb rúg az arcunkba. Mert mi közöm van nekem, egyszerű nézőnek kormányunk szerelmi életéhez? Nagyjából semmi. Akkor viszont valami oka csak van, hogy már napokkal a hivatalos bevallás előtt erről harsogott az összes valódi és álbulvár médium, megteltek a blogok és a fórumok Kóka és Kamilla románcával. Csak nem ezzel akarják elterelni figyelmünket arról, hogy miniszterünk és kormányunk nemcsak a szerelemben béna, hanem elsősorban a politikában, a kormányzásban az? Amit az utóbbi hónapokban összebénáztak, azt maga a csetlő-botló Chaplin is megirigyelhetné: ingyenes utazás, amiért fizetni kell, vagy mégsem; a nem-lesz-ingyengyógyszer után a mégis lesz; a megszűnt EMMA, ami mégis működik; nem is beszélve az elszerencsétlenkedett gázártámogatásos történetről – csak kapásból néhány ciki a sok közül. De hát államunk szerelmes szolgájának mégiscsak könynyebben megbocsátanak az emberek, gondolhatják a kormányzati kommunikátorok, s még olcsóbban is kijönnek a dologból, mintha óriásplakátokon hirdetnék önnön nagyszerűségüket. Nem mintha az ár érdekelné őket, úgy általában.
Vagy esetleg ez az egész az SZDSZ-en belül kezdődő elnöki kampány része lehet? Mert íme, láss csodát, az önmagát liberálisnak nevező párt élére – hiába trendi a globális felmelegedés – egy igazi férfi kerülhet tavasszal, egy pléhboj, aki legyőzte a félelmeit, a kacskalábúságot, a kövérséget, felülemelkedett a beszédhibáján, egy személyben tehát Rómeó és Szupermen, akinek immár helikopter sem kell ahhoz, hogy az égbe szálljon.
Teljesen hiteltelen voltál! – dorgálta meg Kóka újdonsült szerelme az egyik reggeli televíziós fellépése után a minisztert. Gyermeke pedig arról sutyorog, hogy az iskolában „megaciki” egy miniszter apuka. Hiába: nőknek és gyerekeknek mindig igazuk van. Megaciki ez a szerelemmel leplezett hiteltelenség.