Elment a véletlen elnök
Megbánták az eurót a franciák A franciák 52 százaléka tartja rossz dolognak, hogy hazája bevezette az eurót 2002 elején. Három éve még csak a megkérdezettek 45 százaléka volt negatív véleménnyel az uniós fizetőeszközről Franciaországban. A TNS
Tizennégy vitorlázót kellett kimenteni a kedden indult Sydney–Hobart regatta második napján. Hatan megsérültek, közülük hárman súlyosan, miután rájuk dőlt jachtjuk árboca. Az idei hetvennyolc indulóból már csak hatvankilencen voltak versenyben tegna
A 12 tonnás össztömegnél nehezebb gépjárművel közlekedők 2007 tavaszától az autópályákon kívül az országos tranzitúthálózat bizonyos szakaszait is matricával használhatnák. A tárca indokolása szerint így a kamionosok inkább a sztrádákon közlekednének, töb
Magyarország a csalók országa. Bár e mondat mögött sokan napi politikai felhangot sejtenek, a kijelentés valójában a gazdasági életre is igaz, legalábbis ami a magyarországi felszámolások alakulását illeti. Évek óta komoly vagyonok tűnnek el, a hitelezők
Több százan jelentkeztek eddig az iraki hatóságoknál, hogy ők végezhessék ki Szaddám Huszein megbuktatott elnököt. Az alkalmi hóhér szerepét szép számmal vállalnák mindhárom nagy iraki vallási és etnikai csoportból, voltak az érdeklődők között egyszerű mu
A sátoraljaújhelyi székhelyű Zempléni Vízmű (ZV) Kft. legutóbbi közgyűlésének határozata értelmében január 1-jétől tizenöt hegyközi település kénytelen az átlagos díjemeléshez képest többet fizetni a szennyvíz elvezetéséért, mint amennyit a szintén ZV-hál
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Az eset kérdéseket vet fel a bázisok biztonságával kapcsolatban.
A lila-fehérek hivatalos is bejelentették, hogy több mint 100 év után elköltöznek a Megyeri útról.
Minden támogatást megkap a súlyos balesetet szenvedett kormánytisztviselő.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.