Aranycsináló barátok
R E J T Ő Z K Ö D Ő M A G Y A R O R S Z Á G
R E J T Ő Z K Ö D Ő M A G Y A R O R S Z Á G
Tábort nyit alkoholistáknak novemberben a Somogy megyei Nágocson a Reménység alapítvány. Szakemberek és egykori sorstársaik próbálnak segítséget nyújtani a jelentkezőknek ahhoz, hogy leküzdhessék szenvedélybetegségüket.
Kis híján botrányba fulladt tegnap a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülése, amelyen Demszky Gábor békét és együttműködést hirdetett, miközben már ki is nyomtatták azt a rendeletmódosítási javaslatot, amely alapján a főpolgármester betilthatta volna a gyurcsány
Gyanúsítottak és vádlottak tucatja került szabadlábra ezekben a napokban Romániában az ügyvédek sztrájkja miatt. Az országban hivatalosan működő kamarák azért szüntették be a munkát, mert meg akarják tisztítani a szakmát a törvénytelenül tevékenykedő zugü
E hét elején Észak-Korea föld alatti kísérleti atomrobbantást hajtott végre. Ez az utóbbi idők leglátványosabb diplomáciai kudarca, és egyben olyan fejlemény, amely elindíthatja az atomfegyverkezési versenyt a Távol-Keleten. Az atomsorompó-szerződés rends
Nehéz sors jut a jelképes személyiségeknek. Kofi Annan leköszöntével az ENSZ új főtitkárjelöltjére, Ban Kimun jelenlegi dél-koreai külügyminiszterre vár a szervezet régóta halogatott adminisztratív reformja – azon túlmenően, hogy nap mint nap a vilá
Egy hét európában
Magas forgalom mellett drágultak a részvényárak a tegnapi pesti kereskedésben. A BUX-ra több tényező is hatott: részben a tengerentúli emelkedő árfolyamok, másrészt a hazai korrekciós nyomás, így alakulhatott ki a 22 719 pontos határvonal. A bankközi devi
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Lehetséges, hogy The (Dick)Man teleportálta magát az elmegyógyintézet alagsori gumiszobájából a reptérre.
A korábbi klasszisok szerint a szervezők is felelősek Grigor Dimitrov sérüléséért Wimbledonban.
Egymillió ember lépett ki a szegénységből Magyarországon.
54 százalékos halálozási arányt dokumentáltak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.