Egyhangú igen a hazugságra
K O R K É P
Alacsony forgalom mellett minimális erősödést tudott felmutatni a hét utolsó kereskedési napján a BUX. A magyar tőkepiaci indikátor igen hektikus (változatos) képet festett a tegnapi nap során, végül 61,98 pontos emelkedéssel zárt. A forint a bankközi dev
Egymaga készítette a hétperces rajzfilmet Szilágyi Varga Zoltán, amelynek gerince egy 1959. március 21-i jegyzőkönyv. A Fővárosi Bíróság népbírósági tanácsa által hitelesített irat tárgya: „fk. Mansfeld Péter elítélt halálbüntetés-végrehajtása”
Iszkaszentgyörgyön él, Székesfehérváron tanít, felolvasóesteket szervez és elmélkedik. Például arról, mi a fontosabb: a barikád vagy a művészetek. Bakonyi István irodalomtudós eközben éjjel-nappal készenlétben él, feleségével együtt gondozza Pétert, huszo
Rendkívüli biztonsági intézkedések közepette hirdetett jogerős ítéletet tegnap a kecskeméti maffiaper néven ismertté vált ügyben a másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla. Bűnszervezet tagjaként elkövetett bűncselekmények miatt nyolc vádlottra összesen hatva
Becslések szerint háromszázezer tiltakozó vonult ki tegnap a Fidesz felhívására a Kossuth térre, ahol Orbán Viktor, az ellenzéki párt elnöke beszédében kijelentette: tekintettel a válságra, pártja nem követel új választásokat, hanem azt, hogy a kormánypár
Az Európai Közösségek Bírósága a külföldről behozott használt gépkocsik regisztrációs adójáról hozott ítéletében nem kötelezte a magyar államot nyolcmilliárd forintos kártérítésre. A többletadót befizető gépkocsivásárlók csak akkor kaphatnak vissza pénzt,
Változik jövőre a magánnyugdíjpénztárakra vonatkozó szabályozás, a nyári pénzügyi salátatörvény ugyanis egyfelől szigorítja a társaságok működését, másfelől azonban kockázatosabb befektetésekre kényszeríti őket. A tagdíjak fizetése 2007-től az adóhivatalo
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Már dolgoznak a megoldáson.
A szakértő szerint szolgálati visszaélés, hűtlen kezelés gyanúja is felmerülhet.
Mindeközben a kerületek jogait is elvennék.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.