Erősödött a forint

Alacsony forgalom mellett minimális erősödést tudott felmutatni a hét utolsó kereskedési napján a BUX. A magyar tőkepiaci indikátor igen hektikus (változatos) képet festett a tegnapi nap során, végül 61,98 pontos emelkedéssel zárt. A forint a bankközi devizapiacon a miniszterelnök bizalmi szavazását követve erősödni kezdett, s végül árfolyama a 272-es szint közelében stabilizálódott.

2006. 10. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem sikerült tegnap túlságosan eltávolodni a 22 ezer pontos határtól – nyilatkozták a BUX-ról zárás után az elemzők. A szakértők hozzátették, hogy a befektetők bizonytalanok, nem nagyon merészkedtek a tőzsdei parkett közelébe, így alakulhatott ki a nem túl magas, 11 milliárd forintos forgalom is. A BUX ugyan emelkedéssel nyitott, de csupán 70 pontos pluszt sikerült reggel kicsikarnia magából. A nap további részében az index emelkedőben volt, sőt olyannyira, hogy sikerült 22125 pontig erősödnie. A miniszterelnökről szóló bizalmi szavazást a piac beárazta, a parlament döntése nem változtatott az árfolyamokon. Kereskedők szerint a délutáni visszacsúszást az okozta, hogy a befektetők a hét végére nem szívesen hagyják nyitva portfólióikat, s ezért részben eladtak, másrészt viszont nem is voltak a parkett közelében. A vezető részvények közül egyedül a Mol ára csúszott vissza, az olajipari céget érintő események következtében érthető volt a gyengülés. Nem okozott meglepetést a piacon a Mol árfolyamának 2,5 százalékos mérséklődése, szakértők rámutattak, hogy a nyersolaj árában bekövetkezett változások az olajipari cégekre jelentős hatásokat gyakorolnak. A kőolaj ára tegnap a New York-i kereskedés előtt a szabadpiacon 60 dolláros hordónkénti szint alá esett.
A nap nyertese a Fotex lett 3 százalékos emelkedésével. A Magyar Telekom 0,6 százalékkal, a Richter 2,6 százalékkal, az OTP 1,6 százalékkal drágult. Növekedéssel zárta még a hetet az Egis, a Graphisoft és a Danubius is.
A bankközi devizapiacon a forint a miniszterelnök személyét érintő bizalmi szavazásának híre erősödést mutatott. Napközben az euró árfolyama mintegy 1–1,5 forintos sávban mozgott, jellemzően 273 forint fölött. A bizalmi szavazás eredményére 272,20 forintig erősödött a forint az euróval szemben, s ebben a sávban stabilizálódott is. Egyes vélemények szerint az erősödésben szerepet játszott az is, hogy 273-nál technikai szintet lépett át a forint/euró árfolyam. A piacon továbbra is tartja magát az a híresztelés, hogy a Moody’s hitelminősítő hamarosan ront Magyarország adósbesorolásán, ami a forint átmeneti gyengülését idézheti elő. A leminősítést korábban is az önkormányzati választások utánra valószínűsítették. A dollárral délután 216,50 forint körül kereskedtek, míg csütörtökön 216,95/217,10 forint volt a jegyzése – írta az MTI–Eco.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.