
A svéd kapitány már a pótselejtezőre készül
Hogy mire alapozza a dán szakember, hogy van lehetőségük javítani? Nos, a magyarázat egyszerű, azok a csapatok, amelyek megnyerték (bármelyik divízióban) a Nemzetek Ligája-csoportjukat, jó pozícióban vannak a pótselejtezőre. A pótselejtezőn tizenhat együttes vesz részt, a 12 selejtezőcsoport másodikjai mellé a Nemzetek Ligájából négy csoportgyőztes is ide jut azok közül, aki nem végeznek a selejtezőcsoportjuk első két helyezettje között.
Svédország a C ligás csoportját megnyerte, a 10. helyen áll a rangsorban, lényegében kizárt, hogy az előtte lévő kilenc csapatból négy is rászoruljon erre a menekülő útra, hiszen erre csak azoknak van szükségük, akik nemcsak az első, de még a második helyről is lecsúsznak a csoportban. Mint ahogy azt a svédek nagy valószínűséggel megteszik.
Tomasson tehát ebben bízik, tegyük hozzá a fentiek ismeretében, hogy joggal, ám elképesztő javuláson kell ahhoz az északiaknak átesniük, hogy ténylegesen esélyük legyen a pótselejtezőkön át kijutni a 2026-os világbajnokságra.
Koszovó már-már továbbjutónak érezheti magát
Amennyire gyalázatos a svédek szereplése, annyira kellemes meglepetés a koszovóiaké. A kis állam nemzeti csapata már a következő fordulóban, Szlovénia ellen bebiztosíthatja a pótselejtezőt érő második helyét, de ha ez nem is jön össze, akkor is a saját kezükben marad a sorsuk az utolsó körre. Erre a sorsolást követően szinte senki sem gondolt...
A B csoport állása
- Svájc 10 pont
- Koszovó 7
- Szlovénia 3
- Svédország 1
Hogy miért tartják már most sokan továbbjutónak Koszovót? Nos, a magyarázat egyszerű: Svájc vélhetően már csoportelsőként érkezik majd az utolsó fordulóban Pristinába, és
a helvét válogatottban korábban és jelenleg is több albán származású játékos szerepel, akik közül többnek koszovói családi kapcsolataik is vannak.
Miután Koszovó kapott gól nélkül oda-vissza elintézte a svédeket, gólt sem kaptak eddig Pristinában, ki szólhatna amiatt, ha hazai pályán megvernék Svájcot is...




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!