- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet

Zöldkampány EU-pénzből

Követhető lehet Pristina példája

Ismét eladó a Club Aliga
A tihanyi már elkelt, a Club Aligát pedig ismét meghirdeti a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) a kezelésébe tartozó balatoni volt pártüdülők közül. A kormányzat egyre gyorsabb ütemben szabadulna meg ingatlanjaitól: a KVI-nél most egy 200 milliárd forint

Szekeres Imréből miniszter lehet

Fasiszta agitáció Szlovákiában

Megígérték, félbehagyták
Csaknem ötven személyautóval tartanak forgalomlassító demonstrációt a kormány ígéretszegése miatt tegnap reggel óta holnap délutánig a 37-es főúton. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhely közelében két hónapja kezdték meg a balesetveszélyes út javí

Romániai madárkór: feltárták az okokat

Még a héten döntenek a viri keresetekről

Megvádolt professzor

A régi, mély sebek még nem hegedtek be
„Amikor a pénz válik az egyetlen céllá az életben, vagy amikor az igazságot mellőző demokrácia működésképtelenné teszi a társadalmat, akkor e kihívások ellen küzdenünk kell nemcsak Észtországban, de más országokban is” – véli Mart Laar.

Nincs szlovák bocsánatkérés
Bocsánatot nem kért, de sajnálkozását fejezte ki a három magyar állampolgár elleni rendőri fellépés miatt a szlovák külügyminiszter. A budapesti diplomácia vezetője az ügyet ezzel rendezettnek tartja, Somogyi Ferenc szerint „ezen a szinten mást nem

Ámokfutó Berlinben
Legalább harminc embert sebesített meg késsel egy ittas, tizenhat éves fiú az új berlini főpályaudvar péntek esti felavatása után. A sérültek közül hatnak súlyos az állapota. Az egyik sebesült AIDS-beteg, ezért félő, hogy a szúróeszköz másokat is megfertő

Országreform kilenc pontban
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tegnap nyilvánosságra hozta országreform-javaslatait. A változtatások kétharmados törvényeket érintenek. A Fidesz már ma egyeztetni fog a javaslatokról a kormányfő kabinetfőnökével.

Dzurinda felkavarja a kampányt

Pokorni Zoltán birodalmat épít

Orbán: Nehéz időszak jön

Magyarnak adni kellett valamit
Magyar Bálint nem maradt pozíció nélkül: Gyurcsány Ferenc valamelyik kabinetjében uniós pénzek felett rendelkezhet, ha már miniszter nem lehetett. Az SZDSZ küldötteinek többsége engedélyt adott a harmadik koalíciókötésre.

Nyolc év után

Röviden

Fontos híreink
Eltűnt egy nő Zuglóban, azonosítását különleges ismertetőjelek segíthetik

Az Avatar 3. a legpesszimistább becsléseket váltotta valóra, de még így is az év legsikeresebb filmje lehet

Salvini: Az európai vezetők hallgassák meg a szentatya intését

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Különleges csapásmérő drónra képzik ki a magyar honvédeket + videó
A kisebb, akár egy ember által is indíható HERO cirkálólőszer-család nagyobb változatát is megvásárolta Magyarország.

A Tisza-szigetek fele megszűnt ebben a vármegyében
Hullóban van a Tisza Párt csillaga az ország nyugati részében.

Kocsis Máté: Hogy tessék? + videó
Magyar Péter a Tiszához köthető bírók hitelességéről szónokolt.

Nem változik a hulladékszállítás az ünnepek alatt
Lesz azonban olyan Mohu-egység, ami bezár.
Külföldi híreink

Az EU újabb fél évvel meghosszabbította az Oroszország elleni gazdasági szankciókat
2022. február 24-e óta az EU összesen 17 szankciós csomagot fogadott el.

Putyin hamarosan hírt kap a tárgyalás fejleményeiről, kulcsfontosságú órák jönnek
Eldőlhet Ukrajna sorsa.

Így vinné háborúba Európát a NATO főtitkára
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint Mark Rutte elismerte, hogy több európai ország kész katonai erőket küldeni Ukrajnába.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Mérgező anyag az ásványvízben, a számok nem a Tisza elnökét igazolják – a legolvasottabb gazdasági cikkeink januárban
Visszatekintünk az év első hónapjára.

Bezárt német gyárak: ez a magyaroknak is fáj, de közben lehet, hogy ez a mi sztorink kezdete
Érdekes folyamatra mutatott rá a VG-nek adott interjújában Jeránek Tamás. A Siemens Zrt. vezérigazgatója szerint a Németországban megszűnő kapacitások áthelyezése üzleti lehetőséget jelent a régió és Magyarország számára.

Az éjféli mise története – a legszebb ünnepünk
Az éjféli mise a sötétben felragyogó világosságot szimbolizálja – ez Krisztus születése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
