A paplanárus adta a tippet
Vádat emelt a főügyészség az áprilisi somogyzsitfai emberölés tettesei ellen. Az elkövetők a vád szerint pénzéért brutálisan meggyilkoltak egy idős asszonyt.
Vádat emelt a főügyészség az áprilisi somogyzsitfai emberölés tettesei ellen. Az elkövetők a vád szerint pénzéért brutálisan meggyilkoltak egy idős asszonyt.
Teljesen leégett két egymás melletti ház Dunakeszin, a Harcsa utcában hétfőn este, miután öt propán-bután gázpalack felrobbant az egyik épületben. A balesetben személyi sérülés nem történt – közölte Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője
Nagy részvét mellett kísérték utolsó útjára hétfőn Dankó Imre professzort, a hajdú-bihari múzeumi szervezet nyugalmazott igazgatóját a Debreceni köztemetőben; a neves történész-etnográfus december 15-én, életének 87. évében hunyt el Debrecenben.

Nem írta alá Sólyom László köztársasági elnök a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló törvényt, amelyet hétfőn véleményezésre megküldött az Alkotmánybíróságnak. Az új, távoltartásról szóló törvény alapján a rendőrség, illet

Ellopták a hőgyészi buszmegállót díszítő kivilágított rénszarvast.

Porig égett egy Seat Tatabányán, a McDonald’s mellett. Az autót vezető férfi és a mögötte utazó kisgyerek szerencsére még időben ki tudott mászni a lángoló kocsiból.

Korábbi ígéretüket megtartva csaknem száz méhész tiltakozott a Tolna Megyei Bíróság előtt hétfő délután, mert szerintük indokolatlanul elhúzódik egy 2006-os méhpusztulás miatt indított per. Az országos és a Tolna megyei méhészegyesület vezetője az eljá

Munka helyett kocsmázott egy huszonnyolc éves férfi, akit ezért tettlegesen is felelősségre vont a főnöke.

Kimentettek egy kútba esett idős embert hétfőn a Fejér megyei Rácalmáson; megfigyelésre kórházba vitték – közölte az MTI-vel a rendőrség.

Falopás miatt tett bejelentést a hét végén a Duna–Dráva Nemzeti Park tájvédelmi őre.

A rendőrökre támadt egy negyvenéves férfi egy mohácsi benzinkútnál. Az agresszív sofőrt ittas vezetésen érték, de ellenállt az intézkedésnek.

A hidegre fordult időjárás miatt január elsejétől Szolnokon az éjszakai menedékhelyről a hétvégéken napközben sem kell eltávozniuk a hajléktalanoknak, a hét többi napján pedig a Prizma úti nappali melegedőben tölthetik az idejüket – közölte a Tisza-parti

Tragikus baleset történt hétfőn délután Kisvárdánál, a 4-es főúton. Két ember vesztette életét.

„Szorul a hurok az elkövető körül” – így értékelte a kiskunlacházi gyilkosság nyomozásának állását Pest megye rendőrfőkapitánya a megyei kapitányság évértékelő sajtótájékoztatóján. Répás József, Kiskunlacháza polgármestere szerint elég nagy lehet ez a

Tíz és fél millió forint értékű cigarettaszállítmányt foglaltak le egy közúti ellenőrzés során a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Zagyvarékas térségében – közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) közleményben hétfőn.

Rövidesen megkezdi a koalíciós egyeztetést a fővárosi MSZP- és SZDSZ-frakció a Fővárosi Önkormányzat idei költségvetéséről – tudta meg a távirati iroda hétfőn fővárosi politikusoktól. A közgyűlés legutóbbi ülésén az SZDSZ egyedül maradt, mivel rajtuk kívü

Az MNO értesülése szerint vasárnap nem szavazhattak a Budapest 12-es választókerületében állandó lakcímmel rendelkező választópolgárok a külképviseleteken, mivel a Fővárosi Választási Bizottság nem döntött egy a szavazólapot érintő beadványról. Rytkó Emíl

Ismeretlen tettes ellen nyomoz a rendőrség a tavaly november 29-i fővárosi falomlás ügyében, amelyben egy ember meghalt – közölte a BRFK kommunikációs osztálya.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság helybenhagyta Rákócziújfalu képviselő-testületének azon határozatát, amelyben fegyelmi vizsgálatot kezdeményezett a település polgármestere ellen, és erre az időszakra felfüggesztette foglalkoztatási jogviszonyát – kö

A finanszírozási feltételek romlása miatt újabb intézménybezárások, -összevonások, az osztály- és csoportlétszámok növelése várható a következő tanévtől is – prognosztizálta Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke hétfőn,

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Garantáljuk a nyugdíjbiztonságot, nem engedjük, hogy bárki külföldi magánpénztárakba szervezze ki az idősek pénzét, üzente Zsigó Róbert.

Nem túl biztató eredményeket mutat a levegőhigiénés index.

A cég figyelmezteti a képviselőt, hogy tette törvénybe ütközik.

Autó és kisbusz ütközött.

Trump és Putyin egy üzenetet kívánt megfogalmazni a brüsszeli elit irányába.

A CDU politikusa szerint elkerülhetetlenné vált a nyugdíjrendszer átalakítása és az egészségügyi kiadások visszafogása.

Már az év elején véglegesíthetik a biztonsági garanciákat, amely akár katonai egységek telepítését is jelentheti.

Felajánlásként érkeztek a rendőrségi flottába a Chery járőrautók. Megmutatjuk, hol lehet velük találkozni.

Az Afrika Kupán Egyiptom az ő góljainak köszönhetően máris bejutott a sorozat egyenes kieséses szakaszába.

“He was a distinctly serious little child,” Erzsebet Sipos revealed, sharing one of the prime minister’s secrets.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.