Hiánypótló kötet jelent meg rendszerváltásról és a Kádár-korszakról
Bemutatták Bíró Zoltánnak, az MDF elnökének az Elbeszélt történelem című kötetét.
Bemutatták Bíró Zoltánnak, az MDF elnökének az Elbeszélt történelem című kötetét.
Már az ezüstérem büszke birtokosainak is mondhatjuk magunkat.
Több kérdésre sem adott egyenes választ a főpolgármester.
Bemutatták Bíró Zoltánnak, az MDF elnökének az Elbeszélt történelem című kötetét.
Már az ezüstérem büszke birtokosainak is mondhatjuk magunkat.
Több kérdésre sem adott egyenes választ a főpolgármester.
Személyi sérüléssel járó baleset történt a 43-as kilométerszelvényben.
Felkészül Heves, Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar is.
Nem tetszett neki, hogy felvették a leállósávos előzéseit, a sztráda belső sávjában akart bosszút állni.
Információink szerint az adónyomozók az ellenzéki politikus gyanút keltő házfelújításával összefüggésben kerestek iratokat.
A Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára szerint meg kell találni azokat az eszközöket és módszereket, amelyekkel meg lehet szólítani a gyerekeket.
A baloldal eltitkolná háborúpártiságát, de akik pénzelik őket, azok mind a háború pártján állnak.
A kormánypártok kommunikációs igazgatója emlékeztetett: Magyar Péter is elmondta már, hogy 2026-ban majd össze kell fogni.
A járókelők kedd délutánját ez nem különösebben zavarta meg.
Szélkakastáncot jár Budapest „főtájépítésze”, Karácsony ládás növényei jók, de ha más rak ilyet, az elfogadhatatlan.
A két férfi több millió forint értékben szerzett zsákmányt lakott és lakatlan ingatlanokból.
A menet végcélja a margitszigeti Nagyrét, de hogy mi lesz előtte, arról beszélt kedden a CÖF-CÖKA elnöke.
A jelenlegi főpolgármester végleg lezárná a Pesti alsó rakpartot.
A kormány mindent megtesz azért, hogy a vármegyeszékhely fejlődjön, gyarapodjon és gazdagodjon.
Nem jó következtetésre jutottak a lapok.
A közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Záhonyban átadta a felújított járási hivatalt.
A kerületben egyetlen család kezébe került a cigány nemzetiségi önkormányzat, amelynek tagjai több lakáshoz is jutottak.
Értékelte a modellváltó egyetemek eddigi eredményeit a kulturális és innovációs miniszter, de az Állami Számvevőszék elnöke is elmondta a véleményét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Puskás Péter frakcióvezető szerint a III. kerületi önkormányzat hosszabb távon is tetszhalott állapotban maradhat.
Tóth-Szántai József új tagok kinevezésére tett javaslatot.
A kiképzés alatt többféle akadályt kellett leküzdeniük a területvédelmi tartalékosoknak.
Égető problémát szeretnének megoldani.
A nyilvános jegyzőkönyvek szerint a Tisza Párt elnöke sem Brüsszelben, sem Strasbourgban nem tette tiszteletét az ősz első hónapjában.
A kormánypártok fővárosi frakcióvezetője szerint a budapestiek elvesznek a baloldal nagyhatalmi veszekedéseiben.
A két amerikai tudós eredményei a rákkutatásban is fontos szerepet játszhatnak.
A pápa szerint egy éve megnyújtották a gyűlölet kanócát, amely ahelyett, hogy kialudt volna, az erőszak spiráljában robbant fel.
A Patrióta legújabb YouTube-videójában a Tisza Párt demonstrációját elemzik.
Speaking at the 175th anniversary commemoration of the martyrs in Arad, Hungary's foreign minister said the officers executed here in 1849 gave their lives for a sacred cause.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.