A francia első osztályú bajnokságban a harmadik helyen végzett Lyonnal hozták hírbe Bölöni Lászlót, a Nancy eddigi vezetőedzőjét. A Marosvásárhelyről származó egykori 108-szoros román válogatott egyelőre nem erősítette meg a híresztelést, de az már biztos, hogy távozik a jövő évtől a második vonalban szereplő Nancytól. „Nyolc évet dolgoztam itt, és mindenki elfárad egy kicsit ennyi idő után” – nyilatkozta az erdélyi Krónika című napilapnak Bölöni, aki a Lyonnal kapcsolatos hírről csak annyit mondott: „Egyelőre az érdekel, mi történik velem a mai napon, nem kívánok nyilatkozni a jövőről.”A már labdarúgóként is a munka, az edzések megszállottjaként ismert – egyébként orvosi diplomával is rendelkező – Bölönit a francia sajtó szerint azért bírálta néhány játékosa, mert túl kemény edzéseket tartott. „Ezek olyan dolgok, amelyek mindig felvetődnek, ha roszszul megy a csapatnak. Az edzések ugyanolyanok voltak, mint eddig, de ha nehezebbé válik a helyzet és mindenki csak kínlódik, akkor előkerülnek az ilyesfajta sérelmek is” – mondta Bölöni.A Nancy az utóbbi években kétszer esett ki a másodosztályba, de mindkétszer vissza is került a legjobbak közé. Az idén a kis francia város büszkeségének bentmaradásához mindössze egy ponttal vagy három rúgott góllal kellett volna több. Az azonos pontszámmal végzett O. Marseille-nek ugyanis mindössze kettővel volt jobb a gólkülönbsége...
Újabb űrhajósok kezdték meg féléves munkájukat a Nemzetközi Űrállomáson
