A mindig végletek között mozgó szerbek nem tekintik nemzeti tragédiának a jugoszláv válogatott Hollandiától elszenvedett 6-1-es vereségét az Eb-negyeddöntőben, bár a tegnap megjelent újságok emlékeztetnek rá, hogy hivatalos tornán példátlan vereséget szenvedtek a kékek.Az Eb-re történt utazás előtt a negyeddöntő volt a cél, és ez ha kínkeservesen is, de teljesült. A szerb nemzeti intézménynek számító belgrádi Politika és sportnapilapja, a Szportszki Zsurnál egyaránt A jugoszlávok nyolcadikok Európában címmel indítja a meccsről készült beszámolóját, és ez egyfajta elégedettséget sejtet. A másik jellegzetes cím a Végzetes Kluivert, amely arra utal, hogy a jugoszláv újságírók is elismerik, a hollandok középcsatárát vasárnap este nem lehetett megállítani. Különösen nem olyan védelemmel, amilyet Vujadin Boskov szövetségi kapitány küldött pályára, ugyanis klaszszikus balhátvéd hiányában a hatvankilenc éves szakvezető az addig megbízhatónak bizonyult Djukics középhátvédet irányította erre a posztra, amivel egyszerre két szarvashibát követett el: legyengítette a bal oldalt és átjáróházzá változtatta a védelem közepét. Az újságok ezt azzal magyarázzák, hogy Boskovnak nem volt mersze kedvencét, a Lazióban futballozó Mihajlovicsot a bal oldalra vezényelni, ugyanis a gyakran fenegyerekeskedő középhátvéd kívánsága törvény a kapitány számára.„Erre nem volt szükségünk” – idézi az újvidéki Dnlevik a 35 éves Sztojkovics csapatkapitányt, aki saját kijelentése szerint az utolsó mérkőzését játszotta a jugoszláv címeres mezben. Az újság szerint a narancssárgák gyászba borították a kékeket, vagyis elismeri a házigazdák teljes fölényét. Az újvidéki lap óvatosan utal arra, függetlenül attól, hogy a plávik teljesítették céljukat, vagyis bejutottak a negyeddöntőbe, az Eb után meg kell kezdeni a jugoszláv futball régóta halogatott nagy átalakítását. Sokkal keményebben fogalmaz a legnépszerűbb független napilap, a Blic, amely szerint, egy, a jugoszlávhoz hasonló futballnemzet nem bújhat amögé, hogy válogatottja bekerült az öreg földrész legjobb nyolc csapata közé. „Senki sem állítja, hogy Jugoszláviának győznie kellett volna Hollandia ellen, de vereség és vereség között nagy a különbség. A jugoszláv labdarúgók annyira tehetetlenek és sajnálatra méltóak voltak, hogy elérkezett az idő számos illúzió eloszlatására” – állapítja meg a lap.Lényegében mindenki belátja, hogy a jugoszlávok a megalázó vereségért ezúttal csak magukat okolhatják, a belgrádi sportnapilap például külön fejezetben dicséri a spanyol bírót, és leszögezi, hogy tevékenysége után senki sem beszélhet holmi bírói összeesküvésről a kékek ellen, ami igencsak divatos volt még alig néhány napja, a Spanyolország elleni emlékezetes csoportmérkőzés után.
Zelenszkij könyörtelen, már a 60 évnél idősebbeket is toborozzák a hadsereghez
