Egy napig tartott Kluivert és Hollandia örömünnepe, hogy a világon először narancssárga mezben játszó játékos ért el négy gólt egy mérkőzésen Európa-bajnoki döntőben.Az UEFA technikai és elemzőbizottsága ugyanis tegnap délre kisütötte, hogy a színes bőrű csatárnak tulajdonított harmadik találat valójában öngól volt. Gyaníthatóan hosszas tanácskozás után született meg ez a döntés, mert még a tegnap reggeli televíziós műsorokban is arról árulkodott minden kikockázott felvétel, hogy ez bizony Kluivert gólja volt, senki másé. A hollandok most háborognak, miért kellett egy napnak eltelnie ahhoz, hogy ez a furcsa döntés megszülessen, nem beszélve arról, hogy az egész ország kedvenc Patrickja így „csak” öt találattal vezeti a góllövőlistát. Az UEFA vezetői arra hivatkoznak, hogy találtak egy olyan kamerát, amelynek a felvételén egyértelműen látható, nem a holland volt a gól szerzője. Így aztán Kluivert illusztris társaságba csöppent: a német Klaus Allofs, a francia Michel Platini, honfitársa, Marco van Basten és a portugál Sergio Conceicao közé, ezek a futballisták értek el Európa-bajnokságon egy mérkőzésen mesterhármast.Kluivertet a rotterdami találkozó után szinte lehetetlen volt megközelíteni, legalább 15-20 tévés és rádiós stáb próbálta szóra bírni. Ez akkor kicsit nehezen ment, mert a kérdések után állandó vigyorgás következett, s arra, hogy mit érez a négy (de most már csak három) gól után, Patrick így felelt: „Nem tudom.” Tegnap reggelre azonban már megnyílt a sztár, talán rendezte gondolatait, mindenesetre így beszélt a televízióban: „Mérhetetlen boldogságot éreztem, amikor a bíró lefújta a meccset. Összeölelkeztünk edzőmmel, Frank Rijkaarddal, aki annyit súgott a fülembe: »Szép volt, fiú!« Viszont ezt a teljesítményt nem tudtam volna elérni, ha másik tíz társam nem futballozik szédületes formában. Az első gólom előtt Bergkamptól olyan labdát kaptam, amilyenről csak álmodik a csatár. S bár az majdnem elpattant előlem, az utolsó tizedmásodperben mégiscsak sikerült beleérnem. Láttam a döbbenetet a kiinduló jugoszláv kapus szemében, mert már azt hitte, hogy övé lesz a labda. Sokan mondják most, hogy Hollandia már biztosan megnyeri az Európa-bajnokságot. Én azonban óva intek mindenkit a túlzott elbizakodottságtól. Olaszország védelme ugyanis a legerősebb az egész mezőnyben, s ezt az élő falat kell valahogyan áttörnünk csütörtök este. Azért is borzasztó nehéz a helyzet, mert a közönség most már gólokat vár a csapattól, s lehet, hogy a következő találkozón bizony nagyon sokáig null-null lesz az állás. A múlt héten már gyakoroltuk a tizenegyesrúgásokat az edzőtáborban, mert elképzelhető, hogy az olaszokkal szemben ez a szerencsejáték dönti el a fináléba jutást” – fejezte be Kluivert.A nagy eufóriában sokan megfeledkeznek a rotterdami összecsapás egyik hajmeresztő jelenetéről, amikor a jugoszláv kapu elé rakétasebeséggel érkező Cocu nekivágódott a kapufának. A tévéstúdióba behívott holland orvos szerint centimétereken múlt a katasztrófa, az ütközés pillanatában Cocu feneke felfogta a becsapódás okozta fájdalom nagy részét. A doktor szerint belegondolni is borzalmas, mi történt volna, ha Cocu mondjuk fejjel érkezik a már régen nem fából készült léchez.– Amikor visszanéztem a történteket, magam is elborzadtam – beszélt mosolyogva a Barcelona sztárja. – Azt mondták az orvosok, ha mindez kicsit feljebb történik, akár örök életemre nyomorékká válhattam volna. Félelmetes volt nézni az ide-oda imbolygó kapufát, s azt, ahogy a földön fekszem. Természetesen sürgősen el kell felejtenem ezt az esetet, s ebben segít az a nagyszerű győzelem, amelyet Jugoszlávia felett arattunk – mondta Cocu.
Zelenszkij könyörtelen, már a 60 évnél idősebbeket is toborozzák a hadsereghez
