Kékes csúcsfutás

2000. 06. 22. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nyári szünet első teljes, ballagások nélküli hétvégéjén sok család kerekedik fel kirándulni a hegyekbe. Szombaton a kirándulók mellett a futók hódítják meg a Kékestetőt. Délelőtt 11 órakor rajtol Mátrafüredről a 3. Nike Kékes Csúcsfutás 1500 fős mezőnye, hogy 11,6 kilométer megtétele után érintse az ország legmagasabb pontját.A verseny nagy kihívást jelent, hiszen a táv hosszúsága mellett a Mátra 671 méteres szintkülönbségét is le kell győzniük a versenyzőknek. Megéri küzdeni, hiszen minden induló egyedi Nike pólót és minden célba érkező a kő alakját formázó emlékérmet kap. A nőknél és a férfiaknál az első hat helyezett 500 ezer forint pénzjutalomban is részesül, az összdíjból az elsőnek célba érkező hölgy, illetve férfi 80-80 ezer forintot kap. Persze az ajándékok és a díjak mellett a legfontosabb a teljesítés öröme. A verseny útvonala az országúton vezet, a fák árnyékaiban, a csodálatos panoráma mellett érhetnek célba az indulók. Azt az érzést pedig nehéz leírni, amikor egy-két órás futás után megérintik a jól ismert követ, az ország csúcsát. Már csak néhány hely kiadó az 1500 főben korlátozott futáson, így aki még nevezni szeretne, hívja a 267-6560-as telefonszámot. Helyszíni nevezésre nincs lehetőség.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.