Továbbjutás vagy történelmi katasztrófa: az angol gárdától elszenvedett vereséget követően a német sajtó e két lehetőség között látja a Nationalelf jövőjét. Az eddigi világ- és Európa-bajnokságokon a német együttes még soha nem állt ilyen veszély előtt. Holnap a hihetetlenül öntudatosan fellépő portugálok a lehető legrosszabb megoldásra kényszeríthetik a Ribbeck-tanítványokat: szerdán az egész DFB-küldöttség csomagolhat és elutazhat nyaralni.Érthető tehát a Welt am Sonntag kommentárjának bevezető megállapítása: „A német válogatott az utóbbi évtizedek legdrámaibb pillanatait éli át.” Ugyanakkor egyre erősödnek azok a hangok, amelyek az idei Eb-szerepléstől függetlenül új időszak megnyitását követelik a nemzeti tizenegyben. „Talán valóban az lenne a legjobb megoldás, ha a csapat kiesne. Ilyen előzmény után sokkal nagyobb lenne a hajlandóság arra, hogy radikális változások jöjjenek” – hangoztatta Udo Lattek, aki a Bundesliga-idény hajrájában megmentette a Borussia Dortmundot a fenyegető kieséstől.Az angolok elleni összecsapás során ismételten bebizonyosodott, hogy a volt szövetségi edző, Berti Vogts által oly nagyon propagált „német erények” – akarat, harci szellem, erőnlét – már nem elegendők ahhoz, hogy sikert eredményezzenek. Az ellenfelek ugyanis mind taktikai téren, mind játékosaik technikai tudását figyelembe véve hétmérföldes csizmákkal előzték meg a háromszoros világ- és Európa-bajnokot. E felismerés, valamint a jelenlegi Nationalelf több tagjának előrehaladott életkora (Matthäus, Hässler, Bierhoff, Kirsten) a fiatalítást követeli meg, azzal a reális veszéllyel fenyegetve, hogy az új gárda nem lesz képes megbirkózni a küszöbönálló világbajnoki selejtezők feladataival. E rizikó vállalásában mindenekelőtt a francia példa segíthet a németeknek: a gall kakasos tizenegy 1994-ben nem jutott ki a vb-re az USA-ba, négy esztendővel később viszont világbajnok lett.A szövetség csak most kezdte kötelezni az egyesületeket arra, hogy jelentős összegeket fordítsanak a fiatalok nevelésére, különben nem juthatnak Bundesliga-licenchez. Aligha lehet viszont azzal számolni, hogy ez a DFB-kezdeményezés belátható időn belül eredményt hoz.Az Európa-bajnokság után elsődlegesen azt a kérdést kell majd tisztázni, ki vállalja magára a jövő nehéz feladatát. Aligha lépnek majd Ribbeck örökébe a DFB kiszemelte jelöltek (Ottmar Hitzfeld, Christoph Daum vagy a Portugáliában dolgozó Jupp Hynckes). A 61 esztendős Otto Rehhagel jelezte ugyan hajlandóságát, de jogos a kétség, vajon képes lenne-e – a német erényeken túlmenően – ötletes, változatos labdarúgásra oktatni tanítványait. Maradna a külföldi trénerimport lehetősége. Az olasz Giovanni Trapattoni máris bejelentette: „Nagy megtiszteltetés lenne a számomra, ha a DFB megkeresne.”
Itt a rendelet a fix három százalékos lakáshitelről!
