Nem mese ez, gyermek!

Lantos Gábor (Amszterdam)
2000. 06. 13. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

David Beckham sírt, a BBC angol televízió kommentátora pedig az asztalt verte dühében az Eb eddigi legjobb találkozója, a Portugália–Anglia (3-2) összecsapás után. Angol kollégámat még az sem vigasztalta, hogy vitathatatlanul a britek voltak az egyik résztvevői a torna eddigi legfantasztikusabb meccsének. „Mit érünk a szuperlatívuszokkal, amikor nem Anglia győzött? – tette fel szinte csak magának a nem éppen 25 milliós kérdést, majd így folytatta: – Az 1998-as világbajnokságon is mi vívtuk a legjobb meccset Argentína ellen, s még akkor is dicsérték a fiúkat, amikor azok már odahaza itták ötórai teájukat kiesésük után...”Nos, a búcsú veszélye egyelőre nem fenyegeti Owenéket, ám Damoklész kardjaként azért ott lebeg a fejük felett, hogy szombaton meg kell verniük Németországot, ráadásul egy olyan meccsen, amelynek kapcsán – csak úgy hangulatkeltés gyanánt – az 1944-es normandiai partraszállást emlegették. Te jó szagú ég, mi lesz akkor szombaton Charleroiban?...Jenei Imre, a románok szövetségi kapitánya is partra, pontosabban partvonalon kívülre szállította csapata legszélsőségesebb játékosát, Hagit, akit egykoron a Kárpátok Maradonájaként emlegettek, mostanra viszont új becenevet talált neki a holland sajtó: szerintük ő a román csapat Ceausescuja. Tény, hogy a meccsek első harmadát követően a fülén is levegőt vevő Hagi a pályán kinézte magának a két kispad közé eső területet, ott sétált fel s alá, mutogatott, és mutatta magát a nagyvilágnak. Könnyen lehet, hogy inkább azon az eindhoveni erkélyen lett volna a helye, ahol egy angol szurkoló magánszámát csodálhatta meg a holland kisváros. Amikor ugyanis a csatornán túlról érkezett drukkerhad beért a főutcára, derék barátunk zoknija kivételével megszabadult minden olyan ruhadarabjától, amit a dereka alatt viselt, így köszöntve odalent az ünneplőket. Nyakába nyugodtan illett volna az „amerre járunk, bámul a világ” tábla, a norvég televízió nézőinek pedig nem mindennapi élményben lehetett részük, hiszen az északi ország operatőre kamerájával teljes egészében rögzítette a magánszámot. Gyorsan megnyugtatok mindenkit, ez a film csak az oslói tévémaci fogmosása után került adásba...S ha már a mesénél és a macinál tartunk, fejezzük is be ezzel: a holland televízió mesepályázatot írt ki gyerekeknek Oranje az Eb-n épületes címmel. A pályázat győztese júliusban egy teljes napot tölthet a holland csapattal. A fődíjra nem aspirálok – a korhatár 14 év –, és nem is hiszem, hogy megnyerném, ugyanis az én mesém így kezdődik: egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fütyülős, nagyon csúnya, kopasz olasz bácsi, aki...A többit meg már úgyis ismerik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.