Az időpontot nem lehetett volna pontosabban egyeztetni: az átmozgató edzésre induló német válogatott tagjait a szállodából kilépve a hotel előtt elvonuló úrnapi körmenet fogadta, a fúvószenekar gyászindulója pedig mindenben illett a keret temetési hangulatához. Az angoloktól elszenvedett vereség már csak egyetlen jelmondatot juttat a németeknek: „A remény hal meg utoljára!” Saját erejéből a csapat nem juthat túl a csoportmérkőzéseken – még akkor sem, ha ma este megveri a portugálokat. A bizakodás morzsája a román együttes kezében van: a Jenei-tanítványoknak le kell győzniük a „ködös Albion” képviselőit, de ez a siker is csak akkor hajtja a németek malmára a vizet, ha ők többször találtak be a portugálok hálójába, mint a románok az angolokéba.Az esetleges tánc a borotva élén furcsa kísérőjelenségeket eredményez. Ribbeck valószínűleg utoljára látja el a szövetségi edző tisztjét, de ennek ellenére „Sir Erich” nem volt hajlandó arra, hogy a német delegáció sajtókonferenciáján csapatot hirdessen. Értelmetlen titkolódzás? Vagy a tanácstalanság további jele? Egidius Braun – a szövetség elnöke – bátrabbnak bizonyult, átlépte az eddigi hallgatás küszöbét, és megbízást adott helyettesének, Gerhard Mayer-Vorfeldernek meg Franz Beckenbauernek – a Bayern München prezidentjének –, hogy kezdjék meg az új szakvezető keresését. Rainer Calmund – a Leverkusen menedzsere – azzal a javaslattal állt elő, hogy az Európa-bajnokság befejeztével hívjanak össze futball-csúcskonferenciát a szerződtetés koncepciójának kidolgozására.A 63 éves Ribbeck minden elődjénél rosszabb mérleggel zárja kétesztendős munkáját a csapatfőnöki székben, vezetése mellett a német válogatott 23 találkozóból csak tízet nyert meg, és ez mindössze 43,5 százalékos sikernek felel meg. A statisztikai ranglista élén Jupp Derwall áll: 67 meccsen aratott 45 győzelemmel (67,1 százalék). A DFB fáradozásának mindeddig egyetlen konkrétuma észlelhető: egyöntetű a vélemény, hogy még átmenetileg sem foglalkozhat Bundesliga-csapatnál dolgozó edző a válogatottal is.
Itt a rendelet a fix három százalékos lakáshitelről!
