Ha a 3-3-ra végződött Jugoszlávia–Szlovénia mérkőzéssel véget ért volna a labdarúgó Euró-pa-bajnokság, akkor is elégedettek lehetnénk, hiszen már az eddigi találkozók során is parádés alakításokkal, felejthetetlen élményekkel ajándékoztak meg bennünket Európa világklasszisai és szürke eminenciásai egyaránt. A színvonalas teljesítmények, a látványos előadások újfent igazolják azt az egyszerű igazságot, hogy a labdarúgás immár sokkal több, mint sport – a futball a szórakoztatóipar szerves része. Kár, hogy a magyar válogatott ismét kimaradt a nemzetközi színtéren zajló „Most mutasd meg!” társasjátékból. Megint idejekorán elpattant tőlünk a labda.Ha Kelet-Közép-Európa fővárosában, Budapesten – 360 fokot leírva – megfordulunk a saját tengelyünk körül, s körbepillantunk, azt tapasztalhatjuk, hogy a szomszéd kertje zöldebb, s ráadásul a zöldebb fűvön mindenütt jobban tudnak focizni, mint nálunk. A csehek, a románok, a jugoszlávok és a szlovénok az Euro 2000 résztvevői, az ukránokat a szlovénok, a horvátokat a jugoszlávok ütötték el a selejtezők során az Eb-részvétel jogától, míg a velünk egy kvalifikációs csoportban szerepelt szlovákokat a románok (és a portugálok) ejtették ki. A lengyelek csak azért nem lehetnek ott a holland–belga közös rendezésű tornán, mert az utolsó csoportmeccsen kikaptak a már egyébként továbbjutott svédektől, s így az angolok jobb gólkülönbségüknek – és persze a gerinces skandinávoknak – köszönhették, hogy a skótok elleni pótselejtezőn keresztül kijutottak a kontinensviadalra.S mit ad isten? Az Európa-bajnokság első körének két legjobb, egyben legizgalmasabb mérkőzését déli szomszédaink, a jugoszlávok és a győzelemre eleinte jóval esélytelenebbnek vélt szlovénok, valamint a szlovákok mellett a bennünket is búcsúztató portugálok és angolok vívták. A jugoszlávok tíz emberrel egyenlítettek 0-3-ról a fantasztikusan futballozó, lesajnált szlovénok ellen, a plávikkal együtt az Európa braziljaiként emlegetett portugálok pedig 0-2-ről fordítottak 3-2-re a kitűnően kezdő angolok ellen. Az 1998-as franciaországi világbajnokságon Bobby Charlton, az 1966-os világbajnok angol gárda kiemelkedő egyénisége azt nyilatkozta lapunknak, hogy a fiatal tehetségekből álló angol válogatott a 2002-es ázsiai vébére állhat össze igazán, de maradandót alkothat a 2000-es Európa-bajnokságon is. Az első fordulóbeli vereség ellenére a három középpályás, Beckham, Scholes, McManaman és az ifjú csatárcsillag, Owen még mindig megmutathatja oroszlánkörmeit. A részben a kétszeres ifjúsági világbajnok válogatottra épülő portugál csapat ragyogó napot fogott ki, s a nem csak az esti világításban reflektorfényben lévő Figo káprázatosan vezényelte a fantáziadús luzitán kompániát. Szemet gyönyörködtető megoldásokat láthattunk a felszabadult, bátran improvizáló együttestől.Nem úgy az egymással 1-1-es döntetlent játszó német és román válogatottól. A megöregedett, harminc éven felüli sztárok – Matthäus, Hässler, Bierhoff, Linke az egyik, a sértődött primadonnaként viselkedő Hagi, rajta kívül Popescu, Petrescu, Lupescu a másik oldalon – időnként nem nagyon bírták a saját maguk által diktált iramot sem. Erich Ribbeck német szövetségi kapitány le is cserélte a 38 éves Matthäust és Hässlert, Jenei Imre, a románok szakvezetője pedig a megfáradt Hagit váltotta fel az olasz Interben profiskodó 21 éves Mutuval. Az érintetteknek alighanem meg kell barátkozniuk a gondolattal: eljárt felettük az idő.Akad persze ellenpélda is: a jugoszláv válogatott Szlovénia elleni kezdőcsapatából hatan szintén túl vannak már harmincadik életévükön, a csereként pályára lépett Sztojkovics már a harmincötödiket is betöltötte. Mégis, a jugoszlávok Mihajlovics 59. percben történt kiállítása után elképesztő tempót diktáltak a lefújásig. Kérdés persze, hogy kilencven percen keresztül bírták volna-e az öngyilkos iramot, vagy tudatosan kezdtek lassabban. Netán a kelleténél nagyobb önbizalommal – amire csaknem rá is fizettek.A francia kivétel pedig még inkább erősíti a szabályt. A gall kezdő tizenegyből öten vannak túl a harmadik ikszen – Blanc (34), Desailly (31), Lizarazu (30), Deschamps (31), Djorkaeff (32), a csereember Leboeuf (32) –, ennek ellenére a világbajnoki címvédő nyújtotta eddig a legmeggyőzőbb játékot Dánia ellen (3-0). A nyitány előtt legnagyobb esélyesként emlegetett társrendező hollandok helyett rögtön a franciák léptek elő első számú esélyessé.Persze a második kör megtétele után minden a visszájára fordulhat.
Itt a rendelet a fix három százalékos lakáshitelről!
