Harmadszor rendezik meg Budapesten a Nyári Sakkfesztivált, amelynek négy versenyére 250 résztvevőt várnak. A július 19–29. között az Agro Hotelben sorra kerülő eseménynek új szponzora is van – a magyar gázigények felét fedező Wesztfaliai Gázművek Rt., amely Lékó Péter támogatása mellett januárban a budapesti Halifman–Lékó mérkőzést is támogatta. Mint azt Rigó János szervezőtől megtudtuk, a Nyári Sakkfesztiválon sor kerül a tíz résztvevős magyar női bajnokságra, a Nemzetközi Nagymesterek Tornájára, egy nemzetközi ifjúsági tornára és egy nyílt bajnokságra is. A szervezők szerint a nézők új magyar tehetségeket is láthatnak játék közben, így például az alig 13 éves Balogh Csabát is, aki a sportág magyar reménysége.Lékó Péter a közelmúltbeli németországi turnéról szólva elmondta: Dortmundban végig versenyben volt az erős mezőny ellenére a végső győzelemért, ám az utolsó, mindent eldöntő napon a számítógépes sakkvilágbajnokkal, a Junior 6-tal számára szokatlan időpontban, délelőtt kellett játszania, s az elhúzódó parti során a komputert nem zavarta, hogy nem ebédelt. A közelmúltban szerzett hét Élő-pontjának köszönhetően Lékó Péter visszaszerezte 6. helyét a világranglistán. A fiatal magyar sakkozó legközelebb augusztus 13-án ül asztalhoz, amikor a német WDR televízió nagydíjáért a világbajnokot kihívó Kramnyik ellen vív kétszer egyórás, showelemekkel tarkított játszmát.
Kulja András csak magával mer vitázni
