Olasz kerengő

Fazekas Zoltán
2000. 07. 31. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az olasz labdarúgó-bajnokság élvonala, azaz a Serie A 2000/2001-es idénye ugyan az olimpia miatt csak október elsején kezdődik, ennek ellenére már az Európa-bajnokság befejezését követően beindultak a játékosvásárlások a kluboknál. Így most már szinte valamennyi csapatnak kialakult a véglegesnek tekinthető játékoskerete, s csakúgy, mint az előző években, hatalmas volt a mozgás. Most a campionato meghatározó együtteseit vesszük górcső alá, hogy miképpen sikerültek az erősítések ezeknél a kluboknál.A tisztelet megkívánja, hogy a sort az újdonsült bajnoknál, a római Laziónál kezdjük, amely 1974 után, tehát 26 évi megszakítást követően hódította el a scudettót. Sergio Cragnotti tulajdonos eddig sem spórolt, amennyiben a játékosvásárlásról volt szó, és a szezon végén megüdvözült hatalmasság most is kitett ma-gáért. A római kék-fehér klub óriási összegeket költött, hogy a következő szezonban a bajnoki elsőség megvédése mellé a Bajnokok Ligája-győzelemre is esélyes gárdát bocsásson a svéd vezetőedző, Sven-Goran Eriksson rendelkezésére.A legnagyobb fogás kétségkívül az eddig a Parmában vitézkedő argentin gólzsák, Hernan Crespo leigazolása, de a spanyol Valenciát a BL-döntőig vezető honfitárs, Claudio López több európai élcsapat előli megszerzése is huszáros cselekedetnek tekinthető. Ha ehhez hozzávesszük a holland válogatott szélső Zenden (Barcelona), az Intertől érkező Peruzzi kapus és Colonnese, valamint a Marseille-ből visszatérő játékmester, De la Pena megszerzését, előre garantálni lehet, hogy az előző idényben remeklő együttes ismét jelentős szerepet kap a következő bajnokságban és a BL-ben egyaránt.A campionato 1999/2000-es szezonjának kétségkívül legnagyobb vesztese a torinói Juventus – amely szinte végig vezetve, az utolsó fordulóban bukta el a bajnoki címet a kitűnően hajrázó Lazióval szemben – kevésbé látványosan, de talán annál hatékonyabban erősített. A Vecchia Signorának, az Öreg Hölgynek becézett klub legnagyobb fogásának az éppen az olaszok Európa-bajnoki álmait a döntő hosszabbításában szertefoszlató francia Trèzèguet leigazolása tekinthető. A fiatal titán, aki a fekete-fehér tifosók reményei szerint Henry-val ellentétben be tud illeszkedni a csapatba, talán megoldja a Juve csatárgondjait. Na nem mintha a Del Pieróból, F. Inzaghiból, Kovacsevicsből, Fonsecából, az újonnan érkezett Max Vieriből – Christian öccse – álló kínálat szegényes lenne, csak hát az előző idényben a Zebrák támadói hadilábon álltak a helyzetek értékesítésével. A Cagliariban vitézkedő játékmester O’Neill és a decemberben érkező brazil Athirson szintén a góllövésben és annak előkészítésében lendíthet a csapat szekerén, míg a 32 éves veterán, Paramatti (Bologna) és a fiatal Zanchi (Udinese) a védelemben segíthet a Juvén, amely szintén a duplázást, azaz a bajnokság és a BL megnyerését tűzte ki célul.A bronzérmes Milan eleddig csak a Real Madridtól megszerzett argentin Redondo leigazolásával büszkélkedhet igazán, amiért a piros-fekete szurkolók zúgolódnak is rendesen. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy az olasz labdarúgás egyik legnagyobb tehetsége, a fiatal Comandini (Vicenza), továbbá a két brazil, a védő Roque Junior és a kapus Dida, valamint az argentin Riquelme is a milánói Vörös Ördögöknél folytatja pályafutását, ami azért nem elhanyagolható, még ha ezek a játékosok jelenleg nem számítanak is nagy névnek Európában. Sevcsenko, Bierhoff, Jose Mari és a Perugiától visszarendelt Ba azért minden bizonnyal betalál majd néhányszor az ellenfelek hálójába, talán potenciális bajnokesélyessé téve Alberto Zaccheroni mester együttesét.A dobogóról három ponttal lemaradó városi rivális Internazionale a korábbi szezonkezdetekhez hasonlóan alaposan bevásárolt, és nagy reményekkel vág neki az új idénynek. Bár az utóbbi években mindig nyögés lett a nagy akarás vége. Marcello Lippi vezetőedző előreláthatólag májusig nem számíthat a brazil zseni, Ronaldo játékára, és az aranylabdás csatár pótlására szerződtetett Hakan Sükür (Galatasaray) és Robbie Keane (Coventry) nem tűnik tuti párosnak a legjobb védelmekkel rendelkező Serie A gyilkos mezőnyében. A tehetséges Pirlo Regginából való visszaszerzése jó húzásnak tűnik, sőt amennyiben a kiismerhetetlenül cselező és rendkívül gólérzékeny Recobát Lippi be tudja építeni a gárdába, akkor akár ismét ütőképes lehet a kék-fekete alakulat, amely ha sikerrel veszi a selejtezőt (miért ne tenné), akkor egy év kihagyás után a Bajnokok Ligájában ismét szerencsét próbálhat.Az üldözőbolyból kiemelkedik Fabio Capello együttese, az AS Roma. A Farkasok Gabriel Batistuta (Fiorentina) és Abel Balbo (Parma) személyében hihetetlenül jó csatárokkal lettek gazdagabbak, hiszen mellettük még Totti, Delvecchio, Montella és Bartelt (Aston Villa) is bevethető. A középpálya Emersonnal (Leverkusen) erősödött, de az igazi kérdés – csakúgy, mint korábban – a védelem megbízhatósága lesz, hiszen Tottiék az előző idényben is ontották a gólokat (egészen pontosan 58-at), csak hát az a fránya védekezés...A Parma látszólag meggyengült Crespo távozásával, de korántsem szabad leírni Malesani csapatát, amely az argentinért cserébe érkezett Almeydával és Conceicaóval, továbbá az Eb egyik sztárjával, a jugoszláv Miloseviccsel, valamint a francia Lamouchival erősödött. Ehhez a mezőnyhöz tartozik a Fiorentina is, habár a Violáknak szurkolók alaposan nekikeseredtek kedvencük, Batistuta elvesztése miatt. Batigol helyett érkezett a kontinensbajnokság felfedezettje, a portugál Nuno Gomes, de az agilis csatárnak iszonyatosan nehéz dolga lesz, amennyiben az argentint akarja feledtetni...

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.