Sipos fut, a Föld forog tovább

Kemenczky
2000. 07. 18. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nekünk, túlcivilizált, elkényelmesedett embereknek belegondolni is borzasztó, hogy Magyarországon van egy olyan férfi, aki eddigi életében már több mint 130 ezer kilométert tett meg futva. A szegedi Sipos István ezúttal is egy hihetetlen világcsúcsot készül túlszárnyalni. A millennium tiszteletére a 41 éves, szikár acélember 264 nap alatt – pihenőnap nélkül – 20 500 kilométert tesz meg, s ennek során körbefutja hazánkat.Sipos István 1975 decemberében kezdett atlétizálni, először gyalogló volt, majd ultramaratonista futóként is kipróbálta magát. A kétgyermekes, 41 esztendős családapa összesen húsz világrekordot ért el az ultratávú versenyeken. Mint elmondta, futóként két nagy álma volt: az egyik, hogy világcsúcstartó ultramaratonista lesz, a másik, hogy egyszer olyan hoszszú távot fut, mint korábban senki a világon. Az első álmát már valóra váltotta. A másodikat pedig éppen most valósítja meg. A Fiala Kör 2000 elnevezésű, csodálatra méltó rekordkísérlet ötlete – mikor máskor? – futás közben jutott eszébe. A pihenőnap nélküli ultramaratoni futás világcsúcsát Sipos jó ismerőse és barátja, az ausztrál Gary Parsons tartja 19 030 kilométerrel. Meglehet, csak november 3-ig...Sipos István eddigi eredményei is meghajlásra késztetik az egyszerű földi halandót: 1993-ban New Yorkban megnyerte az 1300 mérföldes, azaz csaknem 2100 kilométeres futóversenyt, és ezen a versenyen az 1300 mérföldes és a 2000 kilométeres távon is megdöntötte az aktuális világrekordot. Egy évvel később győzött a nagy hírű Trans America nevű viadalon, amelyet Az Egyesült Államok nyugati és keleti partja, Los Angeles és New York között rendeznek. Sipos István 517 óra és 49 perc alatt futott keresztül Amerikán. Két éve, 1998-ban 3100 mérföldes (4989 km) versenyt rendeztek New Yorkban, és az apátfalvai születésű sportember ismét nyert, és ismét világcsúccsal. Mi több, a 4989 kilométer megtétele után tovább futott, mert meg akarta dönteni az 5000 kilométeres táv rekordját. Sikerült neki, 46 napra, 18 órára és 39 percre volt szüksége hozzá.Sipos István ennél hoszszabb távot még sohasem futott, most pedig nekivágott a több mint 20 ezer kilométeres útnak, amelyből 12 millió métert már maga mögött tud. Napi átlagban 77,6 kilométert, azaz csaknem két maraton hosszúságú távot tesz meg. Hétfőtől vasárnapig mindennap, miközben a Nap 264-szer kel föl és nyugszik le. Sipos a Délvilág című lapban nyilatkozta még az indulása előtt: „Az igazán nagy eredmények nem az izomzaton múlnak, hanem a lelki tényezőkön, az akaraterőn, a kitartáson, a fájdalom tűrésén. És a célok kitűzésén. Én mindig is nagy eredményeket szerettem volna elérni, s ez a szándék hatalmas energiákat szabadít föl bennem. Néha úgy érzem, én azért születtem erre a földre, hogy minél többet fussak”.A szegedi sportember nem titkolt célja az is, hogy futásával minél több embert megmozgasson, miközben az ország 3120 településén keresztülhalad. Sikerült is megindítania az embereket, naponta több tucatnyian csatlakoznak hozzá, hogy segítsék őt, és részesei legyenek egy gigantikus vállalkozásnak. A www.kor2000.hu internetcímre, a Fiala Kör 2000 honlapjára tömegével érkeznek a jókívánságok, amelyek közül talán a következő fejezi ki leginkább Sipos István küldetésének lényegét: „A millennium évében igazi példát mutató tett a nemzeti öntudat formálásának ez a formája. Köszönet érte! Kívánom, hogy egy ország fedezze fel, csodálatos világban élünk, és mindig legyen önhöz hasonló nagyszerű ember, aki ezt képes megmutatni”. (Kara Dénes, Szekszárd)Fa Nándor, az ismert vitorlázó – Sipos barátja és társa a Megszállottak Klubjában – a következőket írja: „Nagyra becsülöm azt az embert, akinek a futáshoz nemcsak lába van, hanem szelleme és filozófiája is. A példaérték nem feltétlenül a kilométerekben van. Az a hatás, amit ránk gyakorolsz – pedig mi már edzettek vagyunk –, az az érték”.Sipos Istvánt világcsúcskísérletének 155. napján, 12 088 kilométer megtétele után tegnap a Hősök terén Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter is köszöntötte. Az ultramaratonista várhatóan november 3-án érkezik vissza Szegedre – akkor már világcsúcstartóként.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.