A bravúr hiányzott

Sütõ-Nagy Zsolt
2000. 08. 06. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kevés hiányzott ahhoz, hogy az első hazai női Európa-bajnoki selejtezőn magyar páros is dobogóra álljon. A papírformának megfelelően az öt hazai induló közül a Polányi–Dambendzet duó jutott a legtovább, ám a harmadik helyért vívott összecsapáson alulmaradt a Felbabová–Teknedzjanová kettőssel szemben, így a negyedik helyen végzett. A magyar páros így megerősítette helyét az Európa-bajnoki ranglistán, s bizonyította, hogy az első május végi hollandiai selejtezőn nem véletlenül végzett ugyancsak a negyedik helyen. Polányiék természetesen a szezon során gyűjtött pontjaiknak köszönhetően az augusztus végi spanyolországi Eb-döntőn is szerepelhetnek.Mögöttük az Ancsin–Grózer páros jutott a legtovább a mieink közül, ők a hetedik helyen zártak. S a pillanatnyilag az Eb-döntőn várólistás kettős tovább javította finálés esélyét.A többi magyar szereplő sem volt epizodista, hiszen még a selejtezőben kiesett Sztankó–Brecher duó is két győzelmet aratott, s miként a Nyári– Schlégl, valamint a Nagy–Szabó kettős is az esélyesebb és a strandröplabdában rutinosabb ellenfelekkel szemben maradt alul. A győzelmet a szlovák Mizdosova–Rimovska kettős harcolta ki, a döntőben a svájci Benoit–Hartmann párost 15:3-ra legyőzve.Az O’Neill Kupa 2000 Európa-bajnoki selejtező sikerén felbuzdulva reménykedhetünk abban, hogy jövőre nem csupán Európa legjobb női játékosai, hanem férfi versenyzői is részt vesznek a siófoki rendezvényen, s talán egy ilyen alkalommal vendégül láthatjuk a világ legjobb játékosát, a magyar származású, amerikai olimpiai bajnok Karch Királyt is. Erre azért is jó esély van, mert a jövő évi világbajnoki döntőt az ausztriai Klagenfurtban rendezik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.