A Szegedi Hoki Club vezetősége azzal a kéréssel fordult szövetségéhez, hogy a Tisza-parti jégkorongosok egyhavi halasztást kapjanak, augusztus eleje helyett szeptemberben döntsenek arról, beneveznek-e a bajnokságba – tudatta a Magyar Nemzettel az egyesület társadalmi elnöke, Bánáti Antal, aki tizennégy évvel ezelőtt teremtette meg Csongrád megye székhelyén a jégkorongot. Erre a lépésre azért szánták rá magukat a már fél évtizede OB I-ben szereplő gárda vezetői, mert várhatóan az ősztől átépítik az újszegedi sportcsarnokot, ezért a Pick-Szeged kézilabdacsapata edzéseit, mérkőzéseit a jégpalotában tartja, amit máris átalakítottak erre a célra, hiszen a felkészülést a nyár közepén ott kezdték el Kővári Árpád tanítványai.Az már biztosnak látszik, hogy a felnőtt OB I-es csapat kihagyja az őszi rajtnál a bajnoki idényt. Ez csak akkor nem következne be, ha valamilyen különleges oknál fogva az újszegedi sportcsarnok átépítése tavaszra csúszna át. Bánáti arról is tájékoztatott, eltökélt szándékuk, hogy a mini-, az előkészítő és a szupermini csapatokat decembertől valamilyen módon szerepeltetik a korosztályos küzdelmekben, mert attól félnek, ha a gyerekek szétszélednek, esetleg sportágat váltanak, akkor hosszú idő munkája menne veszendőbe. A hokiklub százhúsz igazolt versenyzővel rendelkezik, és a játékosok több mint fele utánpótláskorú.Szolidaritásból máris jelesre vizsgázott a testvérváros, Szabadka, mert a Spartacus jégkorongklub felajánlotta, hogy heti két alkalommal a nyitott jégpályájukon edzhetnek majd a szegedi fiatalok. De a szegedi egyesület nem tudja még, hogy az így megnövekedett utazási költségeket miből fedezi. Évek óta a felkészülés számláját többnyire a szülők állták, ugyanis a klubnak a költségvetéséhez csak tizenkétmillió forintot biztosítanak a szponzorok. A támogatók azonban csak a felnőtt csapatnak adnak pénzt, s amennyiben a profik nem lépnek pályára, akkor a tizenkétmilliós juttatás is veszélybe kerül.
Brutálisan megölte kétéves gyermekét egy férfi
