A németországi Münchenben ezekben a napokban zajlik a veterán úszó- és vízilabda-világbajnokság. A bajor főváros, az 1972. évi nyári olimpiai játékok színhelye felbolydult méhkashoz hasonlít, hiszen a világversenyen több ezer szenior úszó és pólós vesz részt.A magyar színeket vízilabdában a Senior Szeged, a Senior Szentes, a Dóczi István-féle Vidám Vízilovak csapata, a Senior Zugló 2000 és a Szenior Budapest együttese képviseli a 30 év felettitől az 50 év feletti korosztályig. A Senior Zugló 2000 csapatának tagja többek között Horkai György, Sudár Attila, Kuncz László, Gerendás György, Tóth Sándor, Heltai György. Ők a 40 év felettiek mezőnyében versenyeznek. A legidősebb, az 50 év feletti korosztályhoz tartozik a Senior Budapest gárdája, amelyben várhatóan Steinmetz János, Sárosi László, Kásás Zoltán dobálja majd a gólokat. A szakma véleménye szerint valamennyi magyar együttes dobogóra esélyes.A Senior Zugló 2000 tagjai részvételének a jó eredmény elérése mellett az a másik, sportdiplomáciai célja, hogy megfelelően propagálják a klub által közvetlenül a jövő évi felnőtt Európa-bajnokság előtt, 2001. június 7–10. között a Margitszigeten rendezendő Senior Masters Világkupát.A vízilabdatornával párhuzamosan zajlik a veterán úszók világbajnoksága. A rendezvény sztárvendége az 50 esztendős amerikai Mark Spitz, aki 1972-ben hét aranyérmet nyert Münchenben.
Szijjártó Péter: Tíz éve megmondtuk, hogy mi lesz a migráció vége
