Kikapott a bajnoki címvédő Angliában és Spanyolországban is a hét végi bajnoki fordulóban. A szigetországban a Manchester United 4-3-as vereséget szenvedett a Newcastle Unitedtől, az igazi szenzáció azonban az, hogy a spanyoloknál a Betis 3-1-re legyőzte a Real Madridot.
A newcastle-i St. James Parkban az MU háromszor is egyenlített a Bobby Robson által irányított „Szarkák” ellen, ám a 82. percben jött sérülése után az előző fordulóban visszatért Alan Shearer, és eldöntötte a meccset. A tabella élén a szombaton a Fulhamot idegenben legyőző (1-3) Arsenal áll.
Továbbra is nyeretlen az eddig mindössze egyetlen pontot gyűjtött a Real Madrid. A keddi Bajnokok Ligája-fordulóban a Romát 2-1-re legyőző királyi gárdában Vicente Del Bosque vezetőedző ugyan több játékosát is pihentette a szerdai, Lokomotiv Moszkva elleni BL-összecsapásra gondolva, mégis szégyen, hogy ismét vesztesen hagyta el a pályát a világ egyik legerősebb játékosállományával rendelkező fővárosi gárda. Csekély vigasz szurkolóik számára, hogy Zinedine Zidane megszerezte első spanyol bajnoki találatát; a 14. percben az ő lövésével egyenlített először és utoljára a mérkőzésen a Real.
Olaszországban a forduló legnagyobb meglepetéseként a címvédő Roma 2-0-ra kikapott a Piacenzától. A két százszázalékos együttes mérkőzésén a Juventus Torinóban 3-2-re nyert az újonc Chievo ellen.
***
Anglia, Premier League, 5. forduló: Everton–Liverpool 1-3, Newcastle–Man. United 4-3, Bolton Wanderers–Southampton 0-1, Derby–Leicester City 2-3, Fulham–Arsenal 1-3, Middlesbrough–West Ham 2-0, Charlton–Leeds 0-2, Tottenham–Chelsea 2-3, Aston Villa–Sunderland 0-0, Ipswich–Blackburn Rovers 1-1.
Németország, Bundesliga I., 6. ford.: Schalke–Dortmund 1-0, Bayern München–Freiburg 1-0, Nürnberg– Kaiserslautern 0-2, Wolfsburg–Stuttgart 0-2, Bremen– Köln 1-1, Hamburg–Mönchengladbach 3-3, Leverkusen–St. Pauli 3-1, Hertha–1860 München 2-1, Rostock–Cottbus 0-0. Az állás: 1. K’lautern, 2. Leverkusen 14, 3. Bayern München 13, 4. Borussia Dortmund 12, 5. Energie Cottbus 11, 6. Schalke 11.
Olaszország, Serie A, 3. ford.: Juventus-Chievo 3-2, Bologna–Parma 1-0, Brescia–Lecce 1-1, Fiorentina–Atalanta 3-1, Inter–Venezia 2-1, Lazio–Torino 0-0, Piacenza–Roma 2-0, Verona–Perugia 1-1. Az Udinese–Milan mérkőzést lapzártánk után rendezték.
Spanyolország, Primera Division, 3. ford.: Betis–Real Madrid 3-1, Osasuna–Barcelona 0-0, Deportivo La Coruna–Athletic Bilbao 1-2, Mallorca-Alaves 0-0. A többi mérkőzés tegnap lapzártánk után ért véget.
Az ukrán hatóságok szerint saját magát verte meg egy fiú a kényszersorozás során - videó
