Nagy nem vívódik

A világbajnokságra készülő párbajtőr-válogatott edzésére sorra érkeznek a versenyzők a Nemzeti Sportcsarnokba, köztük Nagy Tímea is. A Honvéd párpajtőrözőnője 1992-ben csapatban nyerte első világbajnoki aranyérmét, tavaly pedig feljutott a csúcsra: egyéniben olimpiai bajnok lett. Október végén tovább gyarapíthatja gazdag éremgyűjteményét a világbajnokságon a franciaországi Nimes-ben.

-Vívás-
A női párbajtőr királynője fél hat előtt néhány perccel úgy siet az öltözőbe, mint egy újonc, láthatólag nem akar elkésni. Móna István, a párbajtőr-válogatott menedzsere utána érkezik, és az edzés előtt megengedi a beszélgetést az olimpiai bajnoknővel, aki nem keres kifogást, éppen olyan készséges, mint évekkel ezelőtt, amikor még csak ostromolta a trónt.
– Hogyan telnek az olimpiai bajnok napjai három héttel a világbajnokság előtt?
– Úgy, mint régen. Annyi változás van, hogy lányom, Csenge már hároméves, elkezdett óvodába járni. Így a délelőtti edzés után ma például volt egy kis időm pihenni is. Utána bevásároltam, majd lejöttem az edzésre.
– A konyhában is olyan sikeres, mint a páston?
– Őszintén bevallom, nem. A férjem megy Csengéért az óvodába, elviszi a szüleihez, és ott szokott főtt ételt enni. Mi vacsorára általában hideget eszünk. Persze végleg nem adtam fel, ha majd egy átlagos háziasszony életét élem, akkor megtanulok főzni.
– Tíz éve a világ élmezőnyébe tartozik, nyert öt világbajnoki aranyérmet, és olimpiai bajnok lett. Egy ilyen esti edzés előtt mi motiválja?
– Az, amit még nem értem el – válaszolja nevetve. – Ilyenkor eszembe sem jut a múlt sikereire gondolni, mert vívásban minden versenyen újra kezdődik minden. A páston a cím nem számít, csak az, ha több tust adok az ellenfelemnél. Tehát ugyanazzal a szándékkal jöttem az edzésre, mint évekkel ezelőtt, mert a célom nem változott. Úgy akarok felkészülni a világversenyre, hogy esélyem legyen a legjobbak közé kerülni.
– Az olimpia óta a világbajnokságra készül. A sok-sok edzés után ez a vébé ünnep vagy egy feszült vizsga lesz?
– Inkább vizsga, amely a páston nehezebb, mint az iskolában. Ott a tanár segíthet, talán puskázni is lehet, a versenyen viszont a vívó csak saját magára számíthat. Ráadásul a világversenyen pótvizsga nincs.
– Évek múltával viszont lehet javítani. Az atlantai olimpián esélyesként ötödik lett, négy év múlva viszont Sydneyben győzött.
– Valóban van javítási lehetőség, de ez rengeteg lemondással jár. Egy olimpiai ciklus négy év, s ezalatt sok minden megtörténhet. Atlantában számomra is kiderült, hogy az olimpia teljesen más, mint egy világbajnokság, ott sokkal nagyobb a lelki teher. Ezért elkezdtem járni Vura Márta pszichológushoz, aki sokat segített. A tavalyi olimpián a verseny előtt nem voltam olyan feszült, mint korábban, magam is elcsodálkoztam azon, hogy este még milyen jót vacsoráztam. Az elődöntő előtt nem az járt az eszemben, hogy mennyit veszíthetek, ha kikapok, hanem úgy fogtam fel, mint egy Világkupa-viadalt.
A beszélgetésünk itt félbeszakad, mert Móna István kiadja a jelszót, irány a Népstadion edzőpályája, s egy interjú miatt a többiek nem várhatnak Tímeára. A vívók, ha nem is nagy iramban, de becsületesen futnak, Móna azért figyelmezteti őket, hogy ne vágják le a kanyarokat. Aztán visszatérnek a csarnokba, ahol elkezdődik a vívóedzés. Így búcsúzóul már csak azt kérdezem meg:
– Az olimpiai bajnoki cím előnyt vagy terhet jelent majd a világbajnokságon?
– A gyengébb eredmény esetén a kudarc feldolgozásához segítséget jelenthet, de erre gondolni sem akarok. A mezőnyben legalább tíz olyan vívó lesz, aki nyerhet. A mi sportágunkban a forma órával vagy centiméterrel nem mérhető. Most még elég fáradtnak érzem magam, de ha kicsit csökken a fizikai teher, akkor remélem, javul majd a technikám. Szeretnék egyéniben az első négy közé kerülni, csapatban pedig dobogós helyezést elérni. Kimondani persze könnyű a célt, elérni annál nehezebb, de éppen ezért olyan értékes a siker.