A Kaposvár is döntős a műfüvön

Nemes Károly
2002. 01. 21. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

-LABDARÚGÁS-
Zalaegerszegen nagy érdeklődés kísérte a Borsodi Terembajnokság harmadik és negyedik játéknapját. Szombaton a házigazda és a NB I-ben második helyezett ZTE fellépése garantálta a telt házat, ám Urbánék csalódást okoztak szurkolóiknak azzal, hogy nem tudták legyőzni a pécsieket (2-2). A Haladás ugyanakkor négy gólt rúgott a Celldömölknek, majd a Pécsnek is, tehát gyorsan biztosította a helyét az aznapi fináléban – nem úgy a ZTE. A hazaiak a Celldömölk ellen már az első félidőben vezettek 3-0-ra, ám a másodosztályú csapat váratlanul 3-3-ra egyenlített. Aztán Balog és Kenesei találatai jelezték, „ki az úr a háznál”, bár a celldömölkiek fél perccel a vége előtt szorosabbá tették a végeredményt.
A döntőben Kenesei révén a ZTE került előnybe, ám a Haladás (Juhász jóvoltából) azonnal egyenlített. Bár Kenesei büntetőből újra a hálóba talált, Molnár felesleges szabálytalansága miatt kapott kiállításával saját csapatát sújtotta, s az emberelőnyt Leandro gólra váltotta. A döntetlennel a Haladás jutott a február 2-i, dunaújvárosi hatos döntőbe. A vasárnapi programban a Kaposvár 3-2-re győzött a Sopron ellen, majd a Marcali leckéztette meg kispályás futballból az MTK-t (4-2). A másodosztályú csapatok sikerét alapul véve váratlan eredménynek is minősíthetjük, hogy a Sopron 0-2-ről fordítva 3-2-re nyert Marcali ellen. A Kaposvár lendülete ugyanakkor nem tört meg az MTK ellen sem, ami a torna eddigi legnagyobb szenzációját okozta: Bognár György gárdájának újabb pofont kellett elszenvednie.
Bronzmeccsé degradálódott NB I-es rangadón Illés már a 14. másodpercben vezetést szerzett az MTK-nak, ám a Sopron (Bócz góljával) 1-1-re alakította a végeredményt. A döntőben a Marcali és a Kaposvár nem bírt egymással, s a 2-2-es döntetlen azt jelenti, hogy a Kaposvár – egyetlen másodosztályú csapatként – vehet részt a dunaújvárosi döntőben.
Eredmények, szombat: Haladás–Celldömölk 4-1, Pécs– ZTE 2-2, Haladás–Pécs 4-2, ZTE–Celldömölk 5-4, Celldömölk–Pécs 4-1, Haladás–ZTE 2-2. A végeredmény: 1. Haladás 7 pont, 2. ZTE 5, 3. Celldömölk 3, 4. Pécs 1. Vasárnap: Kaposvár–Sopron 3-2, Marcali– MTK 4-2, Sopron– Marcali 3-2, Kaposvár–MTK 3-0, Kaposvár–Marcali 2-2, Sopron–MTK 1-1. A végeredmény: 1. Kaposvár 7, 2. Sopron 4, 3. Marcali 4, 4. MTK 1.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.