Az autós Formula–1-es világbajnokság csapatai közül harmadikként a Jaguar mutatta be 2002-es autóját, amely az R3 nevet viseli, 33 kilogrammal könnyebb elődjénél, s a vezetők szerint a jármű megbízhatóságát és a CR-3-as Cosworth-motor teljesítményét is növelték. Az első kommentárok az autónak a korábbiaknál jóval merészebb, kecsesebb formáját emelték ki. Az angliai eseményen visszafogottan nyilatkoztak a Ford tulajdonában lévő istálló vezetői, az óvatosság oka pedig valószínűleg az, hogy az előző idényben a vártnál jóval szerényebb eredményt ért el az Jaguar. Az északír Eddie Irvine Monacóban harmadik volt, de később már nem remekelt, s hat ponttal csak a 12. lett az összetettben. Társa, a spanyol Pedro de la Rosa három ponttal a 16. helyet csípte el, míg a Jaguar a nyolcadik helyen zárt.
„Most, hogy Niki Lauda lett a csapatfőnök, bizonyos, hogy jönnek majd az eredmények” – jósolta az új autó bemutatóján Irvine.
„Egyik legfontosabb feladatom az lesz, hogy a legjobbak közé vezessem a csapatot. Már a szezon kezdetétől eredményesek akarunk lenni” – mondta az osztrák csapatfőnök, majd hozzátette: „Tavaly körönként közel két másodperccel, tíz százalékkal maradtunk el a célkitűzésektől. Ha az idén csak hét-nyolc százalékot javulunk, az nem biztos, hogy sokat jelent majd, hiszen a többiek is fejlődnek. Hosszú út vezet a csúcsig, de biztos vagyok abban, hogy a vártnál gyorsabban érünk majd oda.
December 17-én az újonc Toyota, egy nappal később pedig a BAR-Honda mutatta be idei konstrukcióját, míg január 19-én Barcelonában a McLaren-Mercedes következik.
Menczer Tamás: Brüsszel hallgatása elfogadhatatlan
