Noha a világ nem éppen a jólneveltségéről híres mostanság, a magyar válogatott szerdán fittyet hányt egy még élő normának: hazai pályán szenvedett súlyos vereséget. A csapat csapnivaló produkcióval állt elő Debrecen város vendégeként, hiába vezetett már az első negyedóra végén 1-0-ra Fehéroroszország ellen, 1-4 volt a félidő, a vége pedig 2-5.
Nem egészen húsz perc alatt lőtt négy gólt a fehérorosz nemzeti tizenegy, ez az alig több mint negyedóra Gellei Imre szerint méltatlan volt a csapathoz, és a játékosokhoz egyaránt. ,,Olyan hibákat követtünk el hátul, amilyeneket válogatott szinten azonnal kihasznál az ellenfél” – magyarázza a szövetségi kapitány. ,,A védők a siker esélye nélkül cselezgettek, egyébként pedig képtelenek voltak kihozni a labdát, hiányzott a fegyelmezettség, az ötlet, egyszerre esett pánikba, és kezdett el kapkodni hat-hét játékos, rémálom volt ez az időszak.”
Szünet után aztán stabilabb lett a csapat, a második negyvenöt percet döntetlenre hozta (egy gól itt, egy gól ott), ám ettől az összkép nem lett szebb. ,,A cserék segítettek valamit, Tóth Norbert és Böőr Zoltán beállása ezúttal is igazi segítség volt, ám ekkor már nem volt esélyünk” – folytatja a kapitány, aki Gyepes Gábor gyenge produkciójáért magára vállalja a felelősséget. ,,Gyepes kitűnő védő, azt hittem, hogy védekező középpályásként is maradandót produkál majd. Nem így történt, ez az én hibám. A jövőben védőként számítok rá” – ígéri Gellei, akinek így továbbra is kutatnia kell, ki az a futballista, aki képes megakadályozni az ellenfél kibontakozását a pálya közepén. Ha nem sérülten érkezik haza holland klubjától Pető Tamás, már most kipróbáltatott volna a poszton, így azonban a kísérletre várni kell.
Meglehet, az eredmény ismeretében furcsa, ám a kapitány két támadóval, Kenesei Krisztiánnal és Fehér Miklóssal is elégedett volt. ,,Kenesei mindent megtett, gólt is fejelt, Fehér pedig kihasználta a közelharcoknál, hogy remek fölépítésű, erős futballista. Ha folyamatos támogatást kaptak volna a többiektől, akkor nem csak a biztató jelek között emlegethetném erényeiket” – magyarázza a szövetségi kapitány, aki elismeri, hogy a súlyos vereség után furcsán hangzik a legvisszafogottabb dicséret is, s azt is, hogy hazai pályán egyszerűen nem illik nagyon kikapni.
Az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő csapat legközelebb április 30-án, az Üllői úton, csak az itthon játszó futballistákat fölvonultatva ligaválogatott néven Ciprus ellen lép pályára, majd a világbajnokságra utazó horvátok következnek, május 14-én, Pécsett.
Nyilatkozott az ukrán toborzók által halálra vert magyar férfi szomszédja
