A bolgárok nyerték a rangadót

2002. 05. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

-RÖPLABDA-l
Tiszaújvárosban tegnap megkezdődött a férfi röplabda Európa-bajnoki selejtezőtorna első fordulója, amelyen a magyar válogatott 3-1-es vereséget szenvedett Bulgáriától. Az előzetes elképzelések szerint éppen azért játszott rögtön az első napon az Európa-bajnoki hatodik helyezett együttessel a magyar csapat, hogy könnyebben meglephesse a továbbjutásra leginkább esélyes ellenfelét. A taktika nem vált be, a bolgárokat nem sikerült meglepni, bár ez még nem jelent kudarcot, hiszen a csoportvégeredmény majd csak jövőre, a horvátországi selejtezőtornán alakul ki.
A bolgárok ellen kifejezetten rosszul nyitottak játékosaink, s ez döntőnek bizonyult. Az olaszországi légiósok, Kántor, Mészáros, Veres ugyan igazolta klasszisát, ám a többiek nem tudtak felnőni hozzájuk. A folytatásban ma Belgium, vasárnap Horvátország ellen már nem lehet hibázni. A négy csoportgyőztes mellett a két legjobb második is bejut a 2003-as németországi fináléba.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.