Szentgyörgyi már felnőtt

- Atlétika -

Salánki Miklós
2002. 05. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar közép- és hosszútávfutás szegénységét jelzi, hogy tavaly egyetlen versenyzőnk sem indulhatott el az edmontoni világbajnokságon. Az utánpótlás egyik legnagyobb reménysége Szentgyörgyi Katalin, aki két-két ifjúsági és utánpótlás-, valamint egy felnőtt mezei Európa-bajnokságot nyert. Az NYVSC atlétája 23 éves, így az idén már csak a felnőttek mezőnyében versenyezhet.
György Rolland tanítványa elmondta, hogy tavalyi sérülése után teljesen rendbejött a lába, a téli felkészülése zavartalan volt, márciustól pedig másfél hónapig Új-Mexikóban, magaslaton edzett. Jelenleg Nyíregyházán készül a szabadtéri idényre, két hét múlva kezdődik számára a versenyzés.
„Eddig minden jól sikerült, betegség, sérülés nem akadályozta a felkészülésemet. De babonából nem beszélek arról, mit szeretnék elérni ebben az idényben. Az elmúlt két évben ugyanis hiába szerepeltem jól a nyári versenyeken, az olimpiát s a tavalyi világbajnokságot sérülés miatt le kellett mondanom. Remélem, az idén semmi nem jön közbe.”
Szentgyörgyi Katalin az augusztus eleji müncheni Európa-bajnokságig a tervek szerint öt nemzetközi versenyen indul, s rajthoz áll a debreceni országos bajnokságon is. Mezei futásban ugyan nyert már felnőtt Európa-bajnokságot, de pályán újonc lehet Münchenben, ahol 5000 méteren akar rajtolni. Távfutásban rendkívül erős az európai mezőny, Szentgyörgyi tavaly 3000 méteren 8:32 perces kitűnő országos csúcsot futott Párizsban úgy, hogy hatodikként ért célba. Hogy rekordja milyen remek teljesítmény, azt minden jelzőnél jobban bizonyítja, hogy ez az idő a Spiriev-ponttáblázat alapján átszámolva férfi százon 10.03-at, férfi kalapácsvetésben 82.13-at, női távolugrásban pedig 704 centimétert ér.
Mindez jelzi, az ötszörös Európa-bajnoknak nem lesz könnyű dolga, ha a felnőttek között tovább akarja gyarapítani érmei számát.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.