-STRANDRÖPLABDA-I
gazi röplabdafesztivál lesz a hét végén az agárdi popstrandon, hiszen tucatnyi pályán, homokon, füvön és vízben versenghetnek a fiatalok és az amatőrök. Az utánpótlás strandröplabda-bajnokság mellett ugyanis park- és vízi röplabdatornát is rendeznek, s ez utóbbi két szakágban már nem csak a fiatalok szerepelnek.
Tavaly több mint száz csapat indult a korosztályos bajnokságon, ám a szervezők idén még ennél is többre számítanak, hiszen a gazdag programkínálatnak köszönhetően a család egyetlen tagja sem lesz tétlenségre ítélve. Az érdeklődésre jellemző, hogy több kategóriában limitálni kell már az indulók létszámát. Ennek ellenére elsősorban a szombaton és vasárnap sorra kerülő park- és vízi röplabdára a helyszínen is lehet nevezni.
A színes programokkal kísért háromnapos rendezvényen a főiskolás, egyetemi, női, férfiegyüttesek a világszerte egyre népszerűbb, füves pályákon zajló parkröplabdában mérik össze tudásukat. A játék szabályai rugalmasak, megegyezés kérdése, hogy hány fős csapatok mérkőznek s ehhez lehet igazítani a játéktér méretét is. A Velencei-tavon bemutatkozik a röplabdázás legfiatalabb szakága, a kifejezetten a kánikulára kitalált vízi röplabda is.
Családi fesztivál a Velencei-tónál
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!