Több mint egy hónap telt el a véres tömegverekedéssel záruló Honvéd–Vasas bajnoki döntő óta, s több mint egy hét, hogy az elsőfokú, súlyosan elmarasztaló ítéleteket a fellebbviteli testület megsemmisítette. Jelenleg teljes a bizonytalanság a folytatást, pontosabban az újrakezdést illetően.
– Még meg sem kaptuk írásban a másodfokú határozatot – mondta Bérczes Róbert, az első fokon eljáró bizottság elnöke. – Jeleztem a szövetségnek, hogy ha ezen a héten megérkezik, talán tudunk tenni valamit, ha viszont nem, akkor csak szeptemberben kerülhet sor az újabb tárgyalásra.
A jogász – utalva azokra a híresztelésekre, hogy nekik vizsgálniuk kell az összefüggést a bajnoki döntő utolsó előtti meccsét jellemző, állítólagos bírói „tévedések” és az utolsó összecsapás verekedése között – megfogalmazott egy előzetes szakvéleményt:
– Ha ez igaz, akkor a brutalitásra aljas indokból került sor, s a büntetés akár a duplájára is emelkedhet. Nem tudom értelmezni, hogy Kiss Gergelyt azért kellett megverni, mert valamelyik játékvezető egy nappal korábban csalt.
Elhúzódhat a fegyelmi
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!