Gömbölyű világ

Malonyai Péter
2002. 06. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fogalmam sincs, a sors mit akar Dél-Koreától, de hogy szándéka van vele, az meggyőződésem. Máskülönben aligha engedte volna, hogy a csapat már a legjobb nyolc között várja a folytatást.
A hozzáértők biztosan ezer és egy indokot találnak majd arra, hogy miért menetel Dél-Korea, valamennyi pontos lesz és fontos, ám a futball nem olyan játék, amelyben minden pillanatban valamennyi történésben fellelhető lenne az objektivitás. És most nem csupán a bíráskodásra gondolok. Moreno úr Ecuadorból kevés lett volna ahhoz, hogy újabb diadalra jusson az együttes, sípolhatott ő akármilyen hamisan, az utolsó percek egyikében nem ő egyenlített ki, s az aranygól sem az ő nevéhez fűződik.
A sors akarta így, ebben biztos vagyok. Talán azért, hogy az egész világ lássa, van még becsülete a munkának. Mert a koreaiak arról híresek, s nem csupán a futballban, hogy náluk nincs megállás, amíg van esély a magasztos cél elérésére, mennek és mennek előre, ellentmondást nem tűrően. Mondhatnám, hogy mint a gépek, ám náluk sem érdemes műszaki hasonlatot keresni, hiszen éppen azért érdemelnek meg minden elismerést, mert a nagy zakatolás közben a lelkükkel is meg kell küzdeniük.
Az olaszok elleni meccs erre is példa. Feltűnő volt ugyanis, hogy igazi lendületet, hegyeket elhordó elszántságot akkor találtak, amikor egyenlítettek. Mondhatja akárki, hogy ez így természetes a sportban, még igazat is lehet adni a véleménynek, ám esetünkben – szerintem – másról van szó. Arról, hogy az a bizonyos, hosszabbítást érő gól nem csupán az esély visszatérte volt, hanem jóval több. Igazolása annak, hogy van értelme a küzdésnek, hosszú távon igenis kiderül az igazság, aki nem adja fel belül, végül sikerrel jár. Inkább érzem, mint tudom, hogy így lehetett, bizonyítékom csak annyi van rá, hogy a ráadásban kívülről úgy tetszett, nem nyerheti más a meccset, csak ők.
Szóval, a sors akarata. Hogy mire szánja még a csapatot, nem tudható, mindenesetre több mint figyelemreméltó, hogy az az An lőtte a mennyekbe csapatát, aki korábban büntetőt hibázott.
Ha ez véletlen, akkor csak annyi igaz, hogy a labda gömbölyű.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.