Másfél millió néző. A statisztikák szerint a világbajnokság múlt péntekig lejátszott 48 csoportmérkőzését csaknem másfél millió néző, egészen pontosan 1,45 millió látta a helyszínen. Ez hatszázalékos visszaesést jelent a négy évvel ezelőtti franciaországi vb hasonló időszakához képest. A két ország 20 stadionja átlagosan 81,6 százalékos telítettségű volt.
Ünneplés sérültekkel. Több szurkoló sérült meg Szenegálban a negyeddöntőbe kerülést köszöntő országos ünneplésben. Az AFP arról számolt be, hogy legalább tíz embert kellett kórházba szállítani Koldában és Ziguinchorban. Közülük egynek, akit autó ütött el, súlyosak a sérülései. A többiek elsősorban azért szorultak ápolásra, mert felborultak a motorjukkal, néhányan pedig a hisztérikus örömtől lettek rosszul.
Platini tervei. Michel Platini nem Joseph Blatter FIFA-elnök örökségére pályázik, hanem az Európai Labdarúgó-szövetség első embere szeretne lenni. Platini az előző négy évben Blatter tanácsadója volt, s egyformán tagja a FIFA és az UEFA végrehajtó bizottságának. A 47 éves szakember egy nyilatkozatában elmondta, hogy nem elégedett a vb színvonalával. „Eddig kevés jó mérkőzést láttam. Gyakran a többet és gyorsabban futó csapat nyeri a találkozót. Ezek szerint Lewisokra és Mosesekre van szükség az eredményes futballhoz? Nem szabad, hogy ez így történjen” – vélte.
Romancevet nem engedik. Az Orosz Labdarúgó-szövetség egyelőre nem fogadta el Oleg Romancev szövetségi kapitány lemondását. A szakvezető a kiesés után levélben ajánlotta fel távozását. Vjacseszlav Koloszkov, a szövetség elnöke azt mondta, hogy az ügyben a végrehajtó bizottságnak kell döntenie. A testület júliusi ülésén értékeli majd a világbajnoki szereplést.
Mikor kezdődjön az EU-csúcs? Nézeteltérés támadt Tony Blair angol miniszterelnök és Gerhard Schröder német kancellár között amiatt, hogy mikor kezdődjön pénteken Sevillában az Európai Unió csúcstalálkozója. Blair azt szeretné, hogy a tárgyalások előtt nyugodtan megnézhesse Anglia 8.30 órakor kezdődő negyeddöntőjét a brazil válogatott ellen. Schröder viszont érthetően a német válogatott Egyesült Államok elleni találkozójára kíváncsi, erre a mérkőzésre pedig 13.30-tól kerül sor.
Raúl sérülése. A spanyolok aggódnak Raúl miatt, kétséges ugyanis a csatár játéka a szombati negyeddöntőben. A támadó az írek elleni nyolcaddöntőben szenvedett izomsérülést a jobb combjában. Camacho szövetségi kapitány bizakodó, de a csapatorvos óvatosságra int. Az viszont biztos, hogy Albelda számára befejeződött a vb. A középpályást a vasárnapi mérkőzés után kórházba szállították ágyéksérülése miatt.
Korábbi csapatát kiütötte a bombaigazolás, a Chelsea az első döntős a klub-vb-n
