Káros szenvedély

Komoly tudósok állítják állítólag (nekem csak mesélték), hogy a dohányzás, az ivás, mi több, a kábítószerezés a végletek szenvedélye, az emberek vagy azért lesznek rabjai, mert már nem tudnak mit csinálni jó dolgukban, vagy azért, mert reménytelennek látják a sorsukat, legyen benne hát némi élvezet. A tétellel szemben vannak fenntartásaim, ám – tudományosan szólva – feltéve, de meg nem engedve, hogy van igazság az állításban, a futball is besorolható az önsorsrontó szenvedélyek közé.
Bizonyság rá a Dél-Korea–Olaszország meccs (is).
A nyolcaddöntő 117 perce alatt két koreai futballrajongó hunyt el szívrohamban, egyikük mindössze 28 éves volt, s csapata egyenlítő góljánál, tehát az öröm pillanatában lett rosszul. A híradások, amelyek nyilván csupán cseppjei a tengernek, beszámolnak még egy izgalmában elájult lányról és egy 12 éves gyerekről, aki, miközben egy óriáskivetítőn nézte a meccset, leesett a házuk tetejéről, s a csuklóját törte. És akkor még nem említem a különféle kocsmai verekedéseket.
Biztos bennem van a hiba (már amennyiben az idealizmus bűn), de én még most is játéknak tekintem a futballt, amikor naponta vagyok kénytelen szembesülni azzal, hogy – tömören fogalmazva – csak az érdekek számítanak. Biztosan az zavar meg, hogy ott a labda, ami alapvetően játékszer (vö.: játékboltokban kapható).
A világ persze aligha vesz tudomást ilyesfajta semmitmondó tényekről, sőt. Maradva Dél-Koreánál, Kim De Dzsung köztársasági elnök odáig megy, hogy egyenesen a társadalom jólétét és erejét szimbolizáló tényként kezeli a válogatott továbbjutását.
Ehhez nem kell kommentár, legfeljebb annyit tennék hozzá, hogy a jövő sem ígér sok jót. Elvégre a futallnagyhatalomnak még most sem nevezhető Egyesült Államokban már 17,8 millió játékost tartanak nyilván, a mostani sikerek után számuk minden bizonnyal ugrásszerűen megnő majd, s nincs megállás… Legalábbis, ismerve az amerikaiak hatását a világra.
Eljöhet még az az idő, amikor a labdán is megjelenik a felirat: a futball káros az egészségre.