Kontráz a Vasas

MTI
2002. 06. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Meglepő lépésre szánta el magát a Vasas Sport Club ügyvezetése, amikor úgy értékelt, hogy a rendelkezésére álló bizonyítékok alapján a Vasas–Honvéd férfi bajnoki döntő május 18-án lejátszott negyedik mérkőzésével kapcsolatban bűncselekmény alapos gyanúja merült fel.
Gyalog András, az angyalföldi klub elnöke ezt az információt azzal egészítette ki, hogy „a mérkőzés végkifejletét feltehetően befolyásoló versenybírói és mérkőzésvezetői tevékenységgel” akad olyan gondjuk, amelynek következtében ismeretlen személy által elkövetett bűncselekmény miatt feljelentést tettek a II. kerületi rendőrkapitányságon. Az említett találkozót a Horváth–Madarasi játékvezetői páros dirigálta.
Arról még a Vasas irányítói, szakértői és tanácsadói körében is megoszlottak a vélemények, hogy mit szeretne elérni a klub a sportvilágban párját ritkító lépéssel.
A Honvéd a most sajátos megközelítésben napirendre került szombati találkozó másnapján, az ötödik döntő összecsapáson nyerte meg a bajnokságot, botrányos körülmények között: a meccs tömegverekedésbe torkollott, s idő előtt véget ért. Az elsőfokú fegyelmi bizottság a Vasas négy játékosát, a szakosztály igazgatóját, valamint az edzőt fél-, egy- és másfél éves eltiltással büntette, egy Honvéd-játékos pedig négy mérkőzésen nem játszhat. Az elmarasztaltak, utóbbi kivételével, fellebbeztek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.