-ÖTTUSA-
Nem térnek ki a labdarúgó-világbajnokság elől a bátor öttusázók, hiszen mától rendezik meg a csehországi Usti nad Labemben a férfi és női Európa-bajnokságot. Persze valósan nézve, a két világverseny ütközése csak kevés szurkolónak okoz majd gondot. Igaz, tizenöt évvel ezelőtt a megbecsült és népszerű magyar öttusában is kevesen gondolták, hogy a kontinensbajnokság rangos eseménye lesz a sportágnak, példa rá, hogy az első Európa-bajnokságon hazánkat a B válogatott képviselte az akkori Nyugat-Berlinben.
Ezúttal is tartalékos lesz a férfiegyüttesünk, de most kényszerűségből, mert a világbajnoki ezüstérmes Horváth Viktor megsérült, és nem akarja kockáztatni világbajnoki szereplését. Szintén sérülés miatt nem indulhat Kállai Ákos, aki a tavalyi Eb-n a győztes váltó tagja volt. A magyar öttusa azonban van olyan erős, hogy a világbajnok Balogh Gábor vezérletével érmeket nyerjen.
A világbajnok Vörös Zsuzsa tavalyi gyengébb idénye után az idén megbízhatóan, remekül szerepelt a tavaszi nemzetközi versenyeken. A szülés után Simóka Bea visszatérése jól sikerült, Varsóban Vk-versenyt nyert, Füri Csilla pedig három nemzetközi versenyen végzett az első tíz között, így ez a rutinos magyar együttes egyéniben és csapatban egyaránt érmet szerezhet, váltóban pedig megvédheti bajnoki címét.
Az Eb-n induló magyar válogatott. Férfiak, egyéni és csapatverseny: Balogh Gábor, Fülep Sándor, Sárfalvi Péter, csak egyéni: Horváth András. Váltó: Balogh, Fülep, Sárfalvi. Nők, egyéni és csapatverseny: Vörös, Füri, Simóka Bea, csak egyéni: Simóka Nóra. Váltó: Vörös, Simóka B., Máthé Vivien.
Tartalékosan sem esélytelenül
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!