Folytatta kitűnő szereplését a 75 kilós Balzsay Károly a Permben zajló ökölvívó Európa-bajnokságon. A magyar bunyós az elődöntőben már az első menetben megszerezte a döntőt érő győzelmet. Az újabb siker után érthető, hogy Szántó Imre szövetségi kapitányt nap nap után jobb hangulatban találjuk, amikor telefonon megkeressük, hogy beszámoljon a magyar öklözők szerepléséről.
Csütörtökön délután már azt a hírt kommentálhatta, hogy Balzsay Károlynak sikerült az újabb bravúr, a döntőbe jutott.
– A színes bőrű francia fiú, Mamadu Diambang volt Karcsi ellenfele. Ezúttal is arra kértem őt, hogy rontson rá az ellenfélre, hagyja el a puhatolózást, meg az ismerkedést. Üssön, hajoljon el, abból baj nem lehet… Szót is fogadott. Olyannyira, hogy már az első perc végén eltalálta a franciát egy jobb horoggal. Ekkor még talpon volt, de szemmel láthatóan benne maradt az ütés, ami aztán a következő Balzsay-akciónál ki is jött… Karcsi ekkor egy jobb horog-balegyenes kombinációval ütötte meg őt, amitől aztán szépen lement a padlóra. Még számolt rá a mérkőzésvezető, amikor röpült a törülköző, a francia edző feladta a meccset. Így végül „csak” Balzsay feladásos győzelmét hirdették ki, de bizony, elment ez K. O.-nak is. A lényeg, hogy egy döntősünk már van – mondta boldogan Szántó Imre.
Balzsay ellenfele az ukrán Oleg Maskin lesz, aki a finn Rauhalát legyőzve jutott be a fináléba. A magyar 75 kilós korábban már találkozott az ukránnal. 2000 tavaszán, az olimpiai kvalifikáción csaptak össze, akkor Balzsay bizonyult jobbnak, s el is jutott végül Sydneybe.
A pénteki elődöntők során lép a kötelek közé a 81 kilós Szűcs István, akinek az orosz Mihail Galát kellene legyőznie ahhoz, hogy Balzsay után ő is aranyéremért bokszolhasson vasárnap.
Donald Trump és Benjamin Netanjahu munkavacsora keretében tárgyal
