Már Törökország is nagyon vonzó

Sütõ-Nagy Zsolt
2002. 07. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kisebb meglepetést keltett, hogy a férfi röplabda-válogatott feladója, Koch Róbert a német bajnok Friedrichshafentől a török Erdemirsporhoz igazolt. Koch úgy érzi, annak ellenére jól döntött, hogy a török válogatott nem tartozik Európa legjobbjai közé.
Megszokhattuk, hogy ha valaki a kontinens legrangosabb röplabda-bajnokságába akar igazolni, akkor Olaszországban próbálkozik. Itáliában azonban mostanában válságban van a sport, s ez nem csupán a labdarúgásra igaz, hanem a többi csapatsportágra is.
Koch Róbert – miként korábban Kántor is – Németországban kezdte légiós pályafutását, s a legelismertebb magyar játékoshoz hasonlóan ő is a román származású edző, Moculescu csapatában szerepelt. Igaz, Kántor még a Dachauval, míg Koch már a Friedrichshafennel lett német bajnok, sőt kevés hiányzott ahhoz, hogy neves elődjéhez hasonlóan Bajnokok Ligája-döntőt játszhasson.
– A negyeddöntőben a lengyel bajnok mindössze hét ponttal bizonyult jobbnak nálunk, s így maradtunk le a négyes döntőről – meséli Koch. – Németországban jól éreztem magam, de a német bajnokságban csupán két kiemelkedő képességű csapat van, ezért nem is túl izgalmas a sorozat.
Törökországban viszont népszerű a röplabda, és rengeteg pénzt áldoznak rá. Annak ellenére is, hogy a válogatott rendre lemarad az Eb- és a vb-döntőről. A klubcsapataik azonban erősek, s ezt a nemzetközi kupákban is igazolják.
– Úgy érzem, Törökországban még többet fejlődhetek, mint Németországban, s ez fontos szempont volt, amikor aláírtam a szerződésemet – teszi hozzá a válogatott játékos. – Persze, azt sem tagadom, hogy anyagilag is jobban járok, mintha maradok. Az Erdemirrel a Bajnokok Ligájában indulok, s nem tartom elképzelhetetlennek, hogy ami az idén nem sikerült, az jövőre valóra válhat, s eljutunk a négyes döntőbe.
Mielőtt Koch Törökországba utazna, még egy nagy feladat vár rá, hiszen testvérével, Normannal bejutott a strandröplabda-bajnokság fináléjába, ráadásul úgy, hogy az utolsó selejtezőfordulót, Dombóváron megnyerték.
– Örültem ennek a sikernek, hiszen mindig is komolyan vettem a strandröplabda-bajnokságot, és rendkívül jó érzés volt a testvéremmel győzni – emlékszik vissza a sikerre a feladó. – A strandröplabda kiváló az aktív pihenéshez, így már akkor megfelelő lesz az erőnlétem, amikor elutazom a török csapathoz. Jó lenne aranyérmet szerezni a siófoki döntőn, s hat év után ismét bajnoki címet nyerni a homokon.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.