Röviden

–
2002. 07. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több pénz az utánpótlásra
A magyar sport utánpótlásának biztosítása érdekében az előző kormányzat által létrehozott programot fontosnak tartja a tárca jelenlegi vezetése, de a finanszírozásán javítani kell. Ezt Jánosi György sportminiszter mondta a Nemzeti Utánpótlás Intézetben tett látogatásán. További fontos célként határozta meg a sportiskolák rendszerének újbóli kiépítését, mert szerinte így lehet megteremteni az eredményes és sikeres élsport bázisát. (MTI)

Armstrong szenzációs
Jacques Rogge NOB-elnök és Albert monacói herceg is helyet foglalt a Tour de France kerékpáros körverseny szerdai szakaszát kísérő egyik autóban. A 16. szakaszt a holland Michael Boogerd nyerte a spanyol Carlos Sastre és az összetettben vezető Lance Armstrong előtt. A háromszoros győztes amerikai világsztár összetettben tovább növelte előnyét. Bodrogi László 50. lett, az összetettben a 72. helyen áll. (MTI)

Görög kapitánycsere
Kilenc játékos sztrájkja következtében, a szövetség minden erőfeszítése ellenére távozik posztjáról Kiriakosz Joszifidisz, a görög vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A Világligában szereplő együttes legjobbjai két héttel ezelőtt lázadtak fel a tréner ellen, megkérdőjelezve szakmai rátermettségét. Azóta a görögök gyakorlatilag a B-válogatottjukkal játszottak és vesztettek el 2-2 meccset idegenben az olaszok, otthon a spanyolok ellen. A görögök a rendező jogán biztos résztvevői (a magyarokkal s valószínűleg az oroszokkal és a spanyolokkal együtt) a Világliga jövő heti, patraszi négyes döntőjének. (MTI)

A volt birodalom versenye
Csütörtökön II. Erzsébet angol királynő nyitja meg Manchesterben a 17. Nemzetközösségi Játékokat. Az augusztus 4-ig tartó eseményen 54 ország 4000 versenyzője indul. Az olimpia mintájára létrehozott viadalra először 1911-ben került sor, akkor még Birodalmi Játékok néven, 1930-tól rendeznek négyévente Nemzetközösségi Játékokat. (MTI)

Bajnoki vetélkedés
Ma és holnap rendezik meg az országos atlétikai bajnokságot Debrecenben, az utolsó szintteljesítési lehetőséget az augusztus 6–11. között sorra kerülő müncheni Európa-bajnokságra. Az ob egyik slágerszáma a férfi kalapácsvetés lesz (Annus Adriánnal, Kiss Balázzsal és Gécsek Tiborral), a másik pedig a férfi diszkoszvetés, ahol eldől, hogy a világranglistán éllovas Fazekas Róbert, valamint Varga Roland mellett Máté Gábor vagy Kővágó Zoltán lesz-e a harmadik Eb-induló. (MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.