Zalaegerszeg–Manchester United 1-0 (0-0)
Bajnokok Ligája selejtező, 1. mérkőzés. Népstadion, 28 ezer néző. Vezette: Stark (német). Zalaegerszeg: Ilics – Csóka, Urbán, Budisa, Szamosi – Babati, Ljubojevics, Vincze O., Egressy (Molnár B., 64.) – Faragó (Balogh, 74.), Kenesei (Koplárovics, 82.). Manchester United: Carroll – Brown, O’Shea, Blanc, Silvestre – Beckham, Keane, Veron, Giggs – Van Nistelrooy, Solskjaer (Forlan, 80.). Gólszerző: Koplárovics (91.).
Egy hete, amikor az NK Zagreb kiverése után bizonyossá vált, hogy a Zalaegerszeg, vagy ha úgy tetszik, a magyar labdarúgás vendége a Manchester United lesz, kisebbfajta vadászat indult meg a belépőkért. Azért, hogy a szerencsések a helyszínen tekinthessék meg a BL-selejtezőt, amelynek a győztese már boldogan és a megvastagodó klubpénztárca tudatában mondhatja el magáról: még legalább hat mérkőzés erejéig kiléphet Európa színpadára. Ehhez a boldogsághoz a magyar bajnoknak a Manchester ellen kellene bizonyítania azt, hogy léteznek még sportcsodák. Mivel azonban ilyenek meglehetősen ritkán születnek meg – arról nem beszélve, hogy a ZTE zágrábi meccsének az utolsó percei is már ebbe a kategóriába tartoztak –, a magyarok reálisan csak abban bízhattak, hogy az angol szupersztárok nem akarnak megfeszülni a Népstadion gyepén, s beérik egy számunkra is elfogadható, feldolgozható eredménnyel.
A szurkoló azonban nem törődött az esélyekkel – pontosan azért nevezik szurkolónak –, s pillanatok alatt elkapkodta belépőket Az év meccsére. Tegyük hozzá, nem volt túlságosan nehéz, mert kereskedelmi forgalomba alig-alig került belőlük. Szétosztotta ezt a maga körében az angol csapat mobiltelefonos szponzora… Aki azonban mégis bebocsátást nyert, az már a meccs előtt örülhetett. Végre elállt az eső, nem kavargott a szél, így aztán akár európainak is nevezhető időben kezdődött meg a találkozó a 28 ezer néző előtt.
Amikor aztán a kezdés előtt néhány perccel kifutott a pályára a két csapat, azt láthattuk, hogy fehér mezben megjelenik tizenegy magyar futballista, mellettük pedig vörösben ott volt egy magyar megye, de lehet, hogy egy régió teljes éves költségvetése. A manchesteri sztárok ára összességében ugyanis dollár százmilliókban mérhető…
Ettől a hihetetlen árfolyamkülönbségből azonban aztán jóformán semmi nem látszott az első félidőben. Olyannyira nem, hogy a kezdeti ismerkedés – a zalaegerszegiek elfogodóttságának feloldódása – után a magyar bajnok támadott, s ahogy azt Bozsik Péter ígérte, sok- és rövid passzos akciókkal jutottak el a szőke Caroll kapuja elé. S hogy mennyire méltó helyettese ez a fiatalember Bartheznek, arra egyetlen példa: a 30. percben gyönyörű védéssel, régen úgy mondták, robinsonáddal védte Vincze lövését, úgy, hogy előtte hosszú perceken át nem volt dolga, tehát „hidegen” érte őt a lövés.
A „kis” Solskjaer volt a legveszélyesebb angol támadó, aki előbb hatalmas kapufát lőtt, majd kétszer is udvariasan szolgálta ki Van Nistelrooyt, aki azonban nem tudott élni a lehetőséggel. De mondhatnánk azt is, hogy a jó csapatnak szerencséje is van…
A ZTE, mintha csak magyar bajnokit játszott volna, oly magabiztosan vezetgette a támadásait, s ha igazán veszélyes helyzetet csak keveset hozott össze, végig érezni lehetett, hogy a gól lehetősége benne van az akciókba. Ez pedig a csatárok lehető legnagyobb dicsérete. Mert akár Kenesei, akár Faragó, akár Vincze helyzetében is benne volt annak a bizonyos gólnak a lehetősége, azok ellen az angolok ellen, akiknek – akár tetszett nekik, akár nem, de – végül nagyon komolyan kellett venniük az első félidőt.
A szünetig érintetlenek maradtak a kapuk, 0-0-val vonultak a félidőben a csapatok, s a szurkolók mégsem lehettek elégedetlenek.
A második félidő is Solskjaer helyzetével kezdődött. Ezúttal átemelte a kicsúszó Ilics felett az apró norvég csatár, ami azonban rövidre sikeredett, s a gólvonalról felszabadítottak a védők. A 79. percben Nistelrooy lőtt lesről a kapuba, majd egy perccel később Ilics védte lábbal a kiugró Beckham lövését. Két újabb perc sem kellett ahhoz, hogy Keane is bemutassa a tudását: alig fejelt a magyar kapu mellé. Egyre többet támadt a fáradni látszó magyar csapat mellett a Manchester, ám vagy egy zalaegerszegi láb, vagy Ilics kapus menteni tudott, miközben azonban egyre jobban beszorult a saját kapuja elé a magyar bajnok.
Izgalomból az utolsó percekre is maradt, sőt ekkor jött a java. A 91. percben Szamosi lódult meg a bal oldalon, s keményen középre lőtt labdára Koplárovics érkezett, aki közelről a hálóba talált. Csodát láttunk, a teljesen esélytelennek tartott Zalaegerszeg az utolsó percekben elért góllal előnyt szerzett a visszavágóra, bár még roppant nehéz 90 perc vár rá. S a hazai futball helyzetét ismerve ez már önmagában siker.
További BL-selejtezők, 1. mérkőzések: Maccabi Haifa (izraeli)– Sturm Graz (osztrák) 2-0, Apoel Nicosia (ciprusi)–AEK Athén (görög) 2-3, Genk (belga)–Sparta Praha (cseh) 2-0, Boavista (portugál)–Auxerre (francia) 1-0. Sahtar Doneck (ukrán)–FC Bruges (belga) 1-1, Levszki Szófia (bolgár)–Dinamo Kijev (ukrán) 0-1, Zseljeznicsar (bosnyák)–Newcastle United (angol) 0-1, AC Milan (olasz)–Liberec (cseh) 1-0, Graz AK (osztrák)– Lokomotiv Moszkva (orosz) 0-2, Partizan Belgrad (jugoszláv)– Bayern München (német) 0-3. A többi mérkőzés lapzártakor még tartott.
Lemondta a fellépését a Sziget egyik legnagyobb sztárja
