Búcsú helyett bajnoki cím

-STRANDRÖPLABDA-

Sütõ-Nagy Zsolt
2002. 08. 04. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Látványos mérkőzésekkel, hátborzongató pillanatokkal zárult a Rucanor strandröplabda-bajnokság siófoki döntője. Kevesen gondolták, hogy amikor az egyenes ágon a nyolcas döntőbe a selejtezőből az utolsó helyen bejutott Nagy Péter, Szűcs Imre páros kikapott az első mérkőzésen 25:20-ra Tóthtól és Jánositól, akkor nem a búcsú előtt áll a duó, hanem éppen egy nagy menetelésre készül. Pedig így történt, a vigaszágon valamennyi riválisukat legyőzték.
Az esélyesek közben folyamatosan potyogtak, sem a 2000-es bajnok Gubik, Forgó, sem a legutóbbi tornát megnyerő Koch testvérpár, Róbert és Norman nem tudott a fináléig jutni. Őket éppen a korábbi társ, Zirigh – akivel Koch Róbert 1996-ban nyert bajnoki címet – állította megoldhatatlan feladat elé a négy között, Szauterrel párban 25:17-re diadalmaskodott.
A vasárnapi döntőre aztán szusszantak egyet Szűcsék, és imponáló fölénnyel, 25:16-os sikerrel hódították el a bajnoki címet. A 35 éves Szűcsnek ez már második aranyérme volt a strandon, miután 1994-ben Karmos Zoltánnal egyszer már állhatott a dobogó tetején. Karmos azóta visszavonult, ám Szűcs a nála másfél évtizeddel fiatalabb Nagy Péterrel is révbe ért.
A bajnok páros még javában ünnepelt, amikor a hátborzongató pillanatokat átélhettük. A férfidöntő után a nőinek kellett volna következnie, ám iszonyú felhőszakadás zúdult Siófokra, mindenki menekült, amerre látott, de a recsegő-ropogó hatalmas fák árnyékában még a pavilonokban sem voltak teljes biztonságban a fürdőzők és a verseny résztvevői. Szerencsére az elemek vad csapongása egyetlen fát sem döntött ki, s a felhőszakadás nem vált drámaivá.
A vihar elültével aztán következhettek a nők, akik azzal vigasztalhatták magukat, hogy a mérkőzésükre megszűnt a kánikula, s a homok sem égette a talpukat. Miként azt várni lehetett, a selejtezőkben kiemelkedő három páros – a Nyári, Héjjas, a Selmeczi, Mátrai és a Gudmann, Mester duó – egymás között döntötte el az érmek sorsát. Miután Nyáriék az elődöntőben felülmúlták Gudmannékat, a címvédő Mátraiékkal csatázhattak az első helyért. A várt nagy küzdelem azonban elmaradt, mert az alaposan felázott homokhoz Nyáriék alkalmazkodtak jobban, így Nyári Virág lett az első strandröplabdázó, aki négy aranyéremmel büszkélkedhet.
Eredmények, férfiak, döntő: Szűcs, Nagy–Zirigh, Szauter 25:16, 3. helyért: Tóth, Jánosi–Koch R., Koch N. 25:22. Nők, döntő: Nyári, Héjjas–Mátrai, Selmeczi 25:18, 3. helyért: Gudman, Mester–Grózer, Juhász 25:23.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.