Erősített a Domino

2002. 08. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Várakozásunkat felülmúlóan sikeres első fél évre tekinthetnek vissza azok a csapatok és versenyzők, akik a Westel támogatásával sportolnak – így nyitotta meg Sugár András vezérigazgató a Westel Mobil Rt. szerdai sajtótájékoztatóját. Ehhez kapcsolódva Schmitt Pál, a MOB elnöke megjegyezte, hogy a Westel a bajnokaival az ország legerősebb sportklubja lenne, ha egyesületként működne.
Válaszképpen Sugár András bejelentette, hogy az immár kétszeres magyar bajnok és a Bajnokok Ligájában ezüstérmes Domino BHSE csapatát tovább erősítik két újabb olimpiai bajnok leigazolásával.
– A Kovács István vezette csapat az Olaszországból hazatérő Fodor Raymunddal és a rivális Vasastól hozzánk költöző Vári Attilával az eddiginél is erősebb lesz, ráadásul a szlovák válogatottként eddig Spanyolországban légióskodó kapus, a 26 esztendős Gergely István is a magyar bajnokcsapatban szerepel ezentúl – jelentette be Sugár András. – Fodor leigazolása azt a szándékunkat fejezi ki, hogy a magyar póló kiválóságai ne külföldön keressék a boldogulásukat. Nem titok, hogy a hét válogatottat és köztük öt olimpiai bajnokot felvonultató csapat célja, hogy a BL-ben megszerezze az elsőséget.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.