Újra állampolgárságot váltana Jelena Dokic, a női teniszsport egyik legellentmondásosabb játékosa. A jugoszláv származású, 19 éves tehetség most Londonba kíván költözni, s amint lehetősége nyílik rá, brit okmányokért folyamodik. Az újabb váltás indokait Jelena édesapja jelentette be. A botrányhősként elhíresült Damir Dokic szerint a belgrádi hatóságok meghiúsították a család házépítési, valamint egy teniszközpont létrehozására vonatkozó tervét. ,,Elegem van a vitákból, a zűrzavarból. A lehető legrövidebb időn belül elintézzük, hogy Jelena Londonba költözhessen” – közölte az apa.
Jelena Dokic és családja közel nyolc éve telepedett le Ausztráliában. A tinédzser 1996-ban megkapta az ausztrál állampolgárságot, de 2001 januárjától újra jugoszlávként játszik. A nemzetközi szövetség szabályai szerint a világranglista 5. helyén álló teniszező leghamarabb három év múlva indulhat brit színekben.
*
Martina Navratilova is indul az augusztus 19-én kezdődő, 585 ezer dollár összdíjazású New Haven-i tenisztornán. A sportág legendái közé tartozó Navratilova párosban szerepel, partnere az üzbég Iroda Tyuljaganova lesz. A 45 éves amerikai sztár pályafutása során egyéniben 167, párosban 166 tornagyőzelmet aratott, legutóbb a májusi madridi viadalon diadalmaskodott a fehérorosz Natasa Zvereva oldalán.
Jelena Dokic újra hazát váltana
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!