Tájékoztatót tartott tegnap délelőtt a Magyar Labdarúgó-szövetség, amelynek legfontosabb témája az volt, hogy a szövetség megkapta a jogot a Pro-licenc kiadására. Hazánk Angliával, Lengyelországgal és Szlovéniával egy időben kapta meg ezt a jogosítványt az UEFA-tól, így teljes jogú tagjává vált az európai szövetség oktatási egyezményének.
– Nagy jelentősége van ennek a határozatnak, mert így a szakemberek saját edzőképző központunkon keresztül szerezhetik meg a megfelelő képesítést, s nem kell külföldön tanulniuk – mondta Bozóky Imre elnök.
Mezey György, a szövetség szakmai és edzőképző intézetének az igazgatója áttekintést adott az előző nyolc évről, amelyből kiderült az is, hogy ezer fő fölött van már hazánkban az UEFA-képzést – A-, B- és Pro-licenc – elvégzettek száma.
A sajtótájékoztatón mutatták be hivatalosan Nyilasi Tibort is, aki szeptember elsejétől szakmai felügyelőként irányítja az utánpótlás-válogatottak munkáját.
– Kicsit izgulok, mert ez teljesen más feladat, mint egy NB I-es együttesnél dolgozni. Nagyon várom, hogy elkezdhessem a munkát – mondta a hetvenszeres válogatott egykori klasszis. – A fiaimmal sokat foglalkoztam, s most, hogy ők is különféle csapatokban játszanak, jómagam is sok időt töltök a pályákon. Meggyőződésem – mert nap nap után látom –, hogy nálunk is vannak, ahogy mondani szokták, ifjú zsenik, labdazsonglőrök. A baj az, hogy amikorra valóban meg kellene mutatni a tudásukat, elkallódnak, eltávolodnak a játéktól. Ezen kell változtatni, s akkor öt-tíz év múlva nálunk is lesznek olyan sztárok, akiknek a kedvéért érdemes lesz ismét a stadionokba járni.
Nyilasi elmondta – s neki valóban elhihetjük –, hogy az Austria Wien együttesénél évente 25 millió schillinget (ez 500 millió forintnak felel meg) költenek az utánpótlás-nevelésre.
Végezetül elhangzott egy ijesztő adat is, amely talán felelhet azokra a meg nem válaszolt futballkérdésekre, amelyeket oly sokan és sokszor feltesznek: a 18 éves labdarúgók számát tekintve Magyarország az utolsó helyen áll Európában…
Beazonosította a brüsszeli „aranyásókat” a Szuverenitásvédelmi Hivatal
