Bár felmerült, hogy elmarad az augusztus 21-re tervezett magyar–spanyol barátságos válogatott labdarúgó-mérkőzés, ám tegnap kiderült, elhárultak az akadályok, s mégis megtartják az öszszecsapást Budapesten.
Fernando Garrido, a spanyol szövetség sajtófőnöke a távirati iroda érdeklődésére azt mondta, hogy megoldódtak a szervezési problémák, és így sor kerülhet a 75 esztendős Puskás Ferenc tiszteletére szervezett találkozóra. Az EFE hírügynökség úgy tudja, hogy azért került veszélybe a találkozó, mert a meccs közvetítési jogaival rendelkező UFA cégnek csak most sikerült megegyeznie a spanyol televízióval. Bozóky Imre MLSZ-elnök örömmel nyugtázta, hogy sikerült megegyezni a spanyolokkal: – Sajnálom, hogy átmeneti gondok merültek fel, de szerencsére pénteken délelőtt megállapodtunk a partnereinkkel. Most már a szurkolók is készülhetnek a találkozóra. A spanyol és a magyar futballbarátok nevében méltóképpen szeretnénk köszönteni a 75 éves Puskás Ferencet, aki mindkét ország válogatottjában szerepelt.
Mégsem marad el a magyar–spanyol
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!