Nagykanizsáról indul a körverseny

2002. 08. 05. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma 19 órakor Nagykanizsán kezdi el hatnapos útját a 29. Magyar Kerékpáros Körverseny mezőnye. A prológ 38 kilométeres mezőnyverseny lesz Nagykanizsa belvárosában, ez az alig egyórás viadal dönt majd arról, hogy az első szakaszon ki viselheti az összetettben élen állónak járó sárga trikót.
A Tour de Hongrie címvédője, a jugoszláv Mikos Rnyakovics, aki egy esztendővel ezelőtt a kékestetői királyetapon nyújtott ragyogó teljesítményének köszönhette összetett győzelmét. A veterán kerekes ezúttal is ott lesz a mezőnyben, méghozzá a Vuelta néven induló vegyes csapatban. Az indulók között találhatjuk a viadal legutóbbi magyar győztesét, Bebtó Zoltánt is, aki az FTC színeiben 1997-ben szerezte meg az első helyet, de 2001-ben is viselhette a sárga trikót, a sprinterek pontversenyében megszerezte az első helyet. Bebtó ezúttal is a P Nívó-Betonexpressz-FTC együttesében áll rajthoz, amelynek első csapatában kapott helyet Árvai Attila, Garamszegi László, Lengyel Tamás és Remák Zoltán.
A Mapei-Kanizsa is igen erős összeállításban indul, az első csapatában a tavalyi verseny hegyikirálya, a szlovákiai Nagy Róbert mellett az ötszörös bajnok Steig Csaba, továbbá a szlovák Michal Laris, Kiskó Gábor és Zsombok Gergely áll rajthoz.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.