Zágrábban elég volt az egygólos előny

- LABDARÚGÁS -

Róth Ferenc
2002. 08. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy esztendővel ezelőtt, egészen pontosan augusztus 1-jén is Horvátországra figyeltek a magyar futballszurkolók. Akkor is BL-mérkőzés állt a figyelem középpontjában, most is. A különbség annyi, hogy tavaly a Ferencváros szerepelt Splitben a Hajduk elleni mérkőzésen, ezúttal az aktuális bajnok, a ZTE lépett pályára a déli szomszédunknál. A Fradinak nem volt előnye a visszavágó előtt – az Üllői úti mérkőzés 0-0-ra végződött, akárcsak a spliti visszavágó, amely után a tizenegyesrúgásokban maradtak alul a zöld-fehérek –, Bozsik Péter csapata ezzel szemben 1-0-ra nyerte az elmúlt heti találkozót, így, ha nem is volt jelentős az előny, de azzal a tudattal léphetett pályára a zalaegerszegi gárda, hogy vezet a házigazdával szemben.
Bozsik Péter vezetőedző a találkozó előtt azt nyilatkozta, „offenzív védekezést” játszat majd Zágrábban a futballistákkal, vagyis, bebiztosítja ugyan a hátsó alakzatot, de semmiképpen sem mond le a gólt ígérő ellentámadásokról. Már csak azért sem, mert szerinte idegenben is gólt kell szerezni a továbblépéshez, s ahhoz, hogy a jövő hét szerdáján Európa egyik sztárcsapatát, a Manchester Unitedet fogadhassa a ZTE.
Azt nem állíthatjuk, hogy nagy volt az érdeklődés Zágrábban a mérkőzés iránt. Jó, ha 3500-an ültek a Maksimír-stadion lelátóin, amikor a spanyol Burrull játékvezető sípszavára megkezdődött a BL-selejtező visszavágója.
Két perccel később pedig már ismét középkezdéshez készülődtek a játékosok, mert még mielőtt észbe kaphattunk, máris a ZTE kapujában volt a labda. Egy beadást követően a teljes védelem – az élén Csókával és Ilics kapussal – csak nézte, amint Milinovic az ötösön belülről a kapu közepébe fejel.
Sokkoló gól volt, olyan amely után – érezni lehetett – nem lesz könnyű talpraállni, s különösen nem idegenben. Két perccel később mégis a magyar csapat előtt adódott lehetőség, Babati azonban elhibázta, miként Egressy beadása után a zágrábi Verkas sem tette meg azt a szívességet, hogy a saját kapujába fejel…
A 28. percben tovább nőtt a horvát előny. Egy előrevágott labdát Lovrek vagy harminc méteren át vezetett, közben becsapta Csókát és Ilicset is, aztán nyolc méterről kényelmesen helyezhetett az üresen maradt kapuba. Ezt tehette volna a 41. percben Egressy is, ő azonban hat méterről a zágrábi kapusba vágta a labdát, a kipattanót pedig Urbán kilőtte a stadionból.
A második félidőben egy pillanatig sem adta fel a ZTE a mérkőzést, még akkor sem, amikor sorra maradtak ki a helyzetek, sőt a 80. percben a bíró Kocsárdit kiállította.
Az elszántság a 89. percben ért góllá, ekkor Csókát a hazaiak a 16-on belül lerántották, s a büntetőt, Urbán értékesítette. Így a ZTE ugyan 2-1-re kikapott, de idegenben lőtt góllal kiharcolta a továbbjutást.

Bajnokok Ligája selejtezők: NK Zagreb (horvát)–Zalaegerszeg 0-1, 2-1, Torpedo Kutajszi (grúz)–Sparta Praha (cseh) 0-3, 1-2, Basel (svájci)–Zilina (szlovák) 1-1, 3-0, Pjunik Jereván (örmény)–Dinamo Kijev (ukrán) 0-4, 2-2, Levszki Szófia (bolgár)–Skonto Riga (lett) 0-0, 2-0, Belscsina Bobrujszk (fehérorosz)–Maccabi Haifa (izraeli) 0-4, 0-1, Grazer AK (osztrák)–Sheriff Tiraspol (moldovai) 4-1, 2-0, Dinamo Bucuresti (román)–FC Bruges (belga) 1-3, 0-1, Legia Warszawa (lengyel)–Vardar Skopje (macedón) 3-1, 1-1, Hibernians (máltai)–Boavista (portugál) 0-4, 3-3. A többi mérkőzés lapzártakor tartott. Vastag betűvel a továbbjutókat jelöltük.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.